Kazár szótáram bőséges történeti anyagot tartalmaz. Gyakran faggatnak arról, mi a hiteles belőle, s mi nem. Meddig terjed a történeti, s honnan kezdődik a képzeletbeli? Einsteint parafrazálva azt mondhatnám: ami belőle a valóságra vonatkozik, az az utolsó betűig a képzelet terméke, ami viszont nem a valóságra, az színigaz.

A Kazár szótárnak akár mottója is lehetne egy stílusmeghatározás, amely szerint „a barokk: kísérlet a lehetetlen m i n d e n i r á ny ú megvalósítására”. A klasszikus és a barokk stílus közismert szembeállítása alapján nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy korunk mindent összevetve inkább a barokkal rokon, semmint a klasszicizmussal. Új klasszicizmus küszöbén állunk tehát, s fázunk ettől az eljövendő kortól, mely nem ismer majd irgalmat. Árnyéka súlyosan ránk fog vetülni. Hogyha majd újra egész valónkban láthatók leszünk, mai mérték szerint fel sem ismernek bennünket. De akkor már ez senkinek sem szúr szemet, mert nem lesz, aki emlékezne rá, milyenek voltunk annak előtte, ma. Persze ezzel korántsem szándékozom barokk műalkotássá nyilvánítani a Kazár szótárt. Szívem szerint mindenesetre antiklasszicistának szeretném tudni.