A ​könyv tanulmánnyal kezdődik Kalotaszeg fekvéséről, népi elrendeződéséről, aztán átcsap a történelemre, Erdély őskorára, majd hirtelen regényes novellává alakul, hogy aztán megszabadítva magát minden műfajbeli korláttól, egyetlen kötelen belül tetszése szerint cserélgesse Kalotaszeggel kapcsolatban a regénytöredéket, etnográfiát, művészettörténetet, korrajzot, sőt a publicisztikát, – mindazt, amit egy művelt művészlélek mondani tud egy tárgyról, mely szívéhez nőtt. Mintha a zenevirtuóz tízféle hangszeren játszaná ugyanazt a témát, művészi játékát a bravurral párosítván, mely ha kiemeli is művészetét, ugyanannyira meg is zavarja. Mintha a kiránduló, csupán elragadtatásának engedve, a gyönyörű tájról itt is, ott is fényképet készítene, aztán az érzelmi rendszer igazolására lelkes magyarázatokat fűzne az egyes képekhez s szavainak csapongását ráadásul rajzokkal illusztrálná. Az ahány fejezet, annyi irányba kanyargó könyvet ízléses metszetek díszítik. Ezek is a szerző alkotásai és ép oly hozzáértésről, tehetségről tanuskodnak, akár a betüktől, a szépirodalmi és tudományos prózától sötétlő oldalak, melyekből, mellesleg, a lírai feltörések sem hiányzanak. Ez az író mást se tesz, mint újra és újra felöleli tárgyát, ölelgeti és dédelgeti, annyira kedves neki. Mintha az egész könyv egy hatalmas, megírhatatlan nagy műhöz sietve papírra vetett előkészületeket, tanulmányokat és iránygondolatokat foglalna össze, őrizné a feledéstől, nem is nyugodtabb óra, hanem egy munkára kedvezőbb jövő évszázad számára. (Illyés Gyula)