"Hasonlóan az eddigi Kádár-apologétákhoz (Kopátsy Sándor, Sándor György vagy kiválólag a kádári aranykor megörökítésén haláláig munkálkodó Aczél György), Moldova is vállaltan személyes viszonyulással közeledik témájához, s az ő értelmezésébe úgyszintén szilárdan beépülnek az önigazoló mozzanatok. Sajnos a kommunista politikus glorifikátoraként föllépő íróember ezúttal saját indulatai foglyává válik, s így könyve sokkal inkább az 1990-ben hatalomra jutott elit ellen íródott epeömléses vádiratnak tetszik, semmint egy történeti alak gondosan kimunkált életrajzának.
Moldova, aki valaha, a Negyven prédikátor megírásakor még tetemes művelődés- és politikatörténeti tudást mozgósított, ezúttal beéri az ordas közhelyekkel, a tendenciózusan vagy figyelmetlenül szelektált forrásokkal és saját memóriájával. Miközben a szerző arisztokratikus nonsalansszal göngyölít egyetlen mondatba egymástól évtizedes távolságban lezajlott eseményeket, mindegyre szemünk elé kerülnek a vigasztalan vezérmotívumokat visszhangzó passzusok, melyek Kádár puritanizmusát, emberi derekasságát és prolipártiságát ajnározzák, illetve Nagy Imrét diffamálják. A terjengős Fekete János-anekdoták és az Aczél Endrét (s másokat) becsmérlő kitételek között botladozva néha már-már el is feledjük, hogy a könyv voltaképpeni tárgya, Kádár János a XX. századi magyar történelem korszakos figurája volt, nem pedig közönséges ürügy Moldova indulatos tirádáihoz." - László Ferenc (Magyar Narancs)