K. történetei olyanok, mint a zsánerképek egy régi szalon falán. Néhány vonással idéznek fel egy élethelyzetet, jellemeznek, hol groteszk módon, hol érzelmesen egy-egy figurát. A "képecskék" alakjai között vannak írók, akikkel a szerző még könyvkiadói munkatársként találkozott, vannak politikusok és politikai haszonlesők, de van rablógyilkos is, aki elképesztő szenvtelenséggel beszéli el, hogyan ölt meg embereket, hol egy rossz szóért, hol filléres haszonért. Van írás, amely a magyarországi holokauszt hónapjait idézi, van, amelyik a Kádár-rendszer végtelennek tetsző éveit, a szorongással és szabadsággal teljes ellenzéki létet, vagy a közelmúltat, amikor a damaszkuszi utat azon frissiben megjárt emberek éppen elfelejtették Saulusként töltött előéletüket. A tárcanovellák sorozata mellett a kötet másik két ciklusát terjedelmesebb, de ugyancsak önéletrajzi fogantatású régebbi és újabb írások alkotják, köztük az emlékezetes Halálkrónika, amelyben a szerző felesége, Fekete Éva betegségének és halálának a történetét mondja el, meg a maga soha meg nem bocsátható menekülését a halál és a haldokló közeléből. A kötetet Fekete Éva megrendítő betegségnaplója zárja.