1920. ​​szeptember 21-én szavazta meg a Nemzetgyűlés a XXV. törvénycikket, az úgynevezett numerus clausus törvényt, az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét.
A dualizmus időszakában a hatalom alapvetően befogadó politikát gyakorolt. Ugyanakkor a világháború, majd a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság időszakában fölerősödött a politikai antiszemitizmus, amely 1919 után a hivatalos politika rangjára emelkedett. Sorozatossá váltak a zavargások, az egyetemeken antiszemita „bajtársi egyesületek” alakultak, a „keresztény-nemzeti hallgatók” a zsidó diákok eltávolítását követelték, és kierőszakolták a numerus clausus törvényt. A fajvédők lapjaikban, folyóirataikban rendszeresen érveltek a numerus clausus mellett előbb annak elfogadásáért, majd megtartásáért. Az 1920-as években a törvény hatására sokan kényszerültek pályamódosításra vagy az ország elhagyására. A numerus clausus törvény a Horthy-korszak egyik emblematikus törvénye lett; máig tartó rossz példát adott arra, hogy egyes politikai erők hogyan képesek felhasználni a tömegek indulatait a kisebbségek megkülönböztetésére és jogfosztására. Kötetünk nemcsak a törvény megszületésének körülményeiről szó, hanem a numerus clausushoz kapcsolódó politikatörténetről, ideológiáról, oktatáspolitikáról, a törvény „száműzötteiről”, s nem utolsósorban a környező országok „zsidópolitikájáról”. Reményeink szerint nemcsak szakemberek forgathatják haszonnal, hanem érdeklődő „laikusok”, tanárok, egyetemi hallgatók, mindazok, akiket foglalkoztat, hogyan, milyen körülmények között született a Horthy-korszak híresé vált törvénye.