„A magyar népművészet jelrendszerének jelentésrétegeiből hármat érdemes számon tartani. - Az első: a hétköznapi jelentésszint, életképpel kínál meg: állatok erdőben, juhász legelteti a nyáját, betyár mulat a csárdában stb. Mesékben: a legkisebb, legszegényebb sorsú fiúból hosszú kalandsorozat végén király lesz, közben sorra legyőzi a rátámadó ellenséget, és elnyeri az éppen keze ügyébe eső legszebb királylányt. - A második jelentésszint a tér és az idő közegében mutatkozik meg. Most már nem arra kapunk választ, hogy -jé, milyen érdekes egy adott (és soha korábban nem volt, és soha vissza nem térő) időpontban, egy adott (semmi mással össze nem téveszthető) helyszínen éppen mi történik, hanem arra, hogy bizonyos - mással ugyan szintén össze nem téveszthető, viszont meghatározott rendszerességgel visszatérő - tér-idő egységekben általában (a szó szoros értelmében is rend szerint!) mi szokott lejátszódni.