kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Jézus rejtett szavai

  • leírás
  • további adatok
[Apokrif iratok]

Sorozat: Vízöntő könyvek

A II. világháború után két véletlen régészeti felfedezés hozta lázba a világot. A Holt-tenger elhagyatott barlangjaiban egy Krisztus előtti I. században működött zsidó szekta „könyvtára” került napvilágra, a másik leletet Egyiptom homokja őrizte meg. Ez az úgynevezett Nag Hammadi könyvtár, amely 13 kódexnyi, a kanonizált újszövetségi hagyománynak számos részletében ellentmondó iratot tartalmaz. Az evangéliumokban olvasható s Jézus Krisztus szájából elhangzó tanítások túlnyomó többsége már az Ótestamentumban is fellelhető, és szerves részét jelenti a kor úgynevezett „rabbinikus hagyományának”. A Jézus rejtett szavai című kötet a „kulisszák mögé” enged bepillantást, hiszen először közli hiteles magyar fordításban az imént említett Nag Hammadi-iratok egyikének, az apokrif Tamás-evangéliumnak szövegét. Aligha kétséges, hogy az ókeresztény kor Jézusról alkotott felfogása csak a kanonizált és az apokrif iratok együttese alapján érthető meg teljesen, miként az is nyilvánvaló, hogy ez az együttes hagyomány döntően befolyásolja a Megváltóról a köztudatban élő képet. A kötet harmadik, lezáró része három kisebb, apokrif evangélium fordítását nyújtja át az olvasónak.
állapot:
kategória: Könyv > Vallás >
kiadó: Holnap, 1990
cikkszám / ISBN: 0005469
kötés: fűzve
oldalszám: 193
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár