Járay József autográf sorai az őt ábrázoló képes levelezőlapon

"Etelkának első főszerepem Tosca Cavaradossiának emlékére szeretettel Járay Jóska 1942 III/25"

Postatiszta.

Járay József (külföldön Josef vagy Giuseppe Járay; eredeti nevén Jambrits József) (1913– 1970) operaénekes (tenor).
Tízévesen Kőszegen hadapródiskolába iratkozott be. 1929-től a székesfehérvári repülős században szolgált, repülőgép-szerelést és -vezetést tanult.
Ifjúkorától atletizált.
1934-ben a szülőfalujához közeli Szombathelyre helyeztette magát, és a sok korábbi amatőr fellépés után rendszeres énektanulmányokat kezdett a városi zeneiskolában. 1936-ban egy újabb áthelyezéssel Budapestre került, még katonatisztként sikeresen felvételizett a Zeneakadémiára. Tanára dr. Székelyhidy Ferenc volt. 1939-től már csak az énekléssel foglalkozott, leszerelt a katonaságtól, és a sporttal is felhagyott.
A nagy sikerű akadémiai vizsga után az 1941–42-es évadban ösztöndíjasként szerződtette az Operaház.
Az 1944-es német megszállás után élelemmel segítette egy, az Operából ismert, internált rajongóját és családját. Az októberi nyilas hatalomátvétel után a lakásában rejtette el három üldözött ismerősét. Ő az Operaház óvóhellyé alakult pincerendszerében vészelte át Budapest ostromát.
(1998-ban a „Világ Igaza” kitüntetést vehetett át özvegye.)
1949-ben külföldre távozott, és főleg Dél-Amerikában működött jelentős sikerrel. 1956-ban tért vissza, és 1964-ig volt újra az Operaház tagja. Pályája utolsó éveit a debreceni Csokonai Színház tagjaként töltötte el.
Temperamentumos, biztos magassággal rendelkező spinto-tenor volt, aki főleg Puccini szerepeit játszotta.