kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Mong Attila : János vitéz a Gulagon

  • leírás
  • további adatok
„Az oroszok azt mondták, hogy semmit sem szabad beszélni arról, ami odakint történt. A mutatóujjukat a szájuk elé tették, vagyis erről kussolni kell" - a visszaemlékezők szerint ezt mesélte Drávóczi Ferenc, aki még a '70-es években is gyakran megismételte ezt a mozdulatot. Az egykori lovasberényi rendőrkapitány egyike volt annak a Gulagra elhurcolt öt falusi férfinak, akik súlyos árat fizettek az éppen elveszített második világháború jelképes „újrajátszásáért". 1946 júniusában, a búcsú napján véres verekedés tört ki a szovjet megszállók és a helyiek között a Székesfehérvár melletti faluban. A katonák benyomultak a János vitéz című daljáték előadására, megzavarták azt, néhány tucatnyian a falusiak közül pedig szembeszálltak velük. Az előadás három főszereplőjét, így a János vitézt játszó parasztlegényt, valamint a falu jegyzőjét és rendőrkapitányát gyorsított eljárással Szibériába deportálták, ketten közülük sohasem tértek haza. Az események az egész közösség életét örökre megváltoztatták. A díjnyertes újságíró (Pulitzer-emlékdíj, Gőbölyös-díj) az oknyomozó újságírás eszközeivel egy olyan történetet tár elénk, amely ennek az öt férfinak a sorsán és a megmentésükre szövetkező falusi kisközösség életén keresztül mutatja meg, milyen dilemmákkal kellett szembesülniük az embereknek a diktatúra felé sodródó, megszállt országban. A könyv azonban ennél többről szól: a bátorság vagy a gyávaság, a felelősségvállalás vagy az önfelmentés, az önfeláldozás vagy az árulás, az állhatatosság vagy a gyengeség közötti mindennapi választásainkról. --- A Nemzeti Színházban játszott "Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe" című előadás Mong Attila: János vitéz a Gulágon című könyvében leírt történelmi események alapul vételével készült.”
állapot:
kategória: Könyv > Történelem > XX. század, politika >
kategória: Könyv > Történelem > Magyar történelem >
kiadó: Helikon, 2009
cikkszám / ISBN: 9789632271736
kötés: fűzve
oldalszám: 191, 4 t. (fotók)
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár