A szerző a közép- és kelet-európai régió tizenöt nemzeti irodalmának szimbolista megnyilvánulási formáit regisztrálja. Az összehasonlító irodalomtudomány eszköz- és fogalomtárára támaszkodva a nemzeti irodalmakban megfigyelhető tendenciák bemutatásával próbálja meg rekonstruálni a szimbolizmus "közös eszmei és gondolati elemeit, esztétikai és társadalmi utópiáit, üdvtani elképzeléseit". ; Könyvének első fejezetében Krasztev a térség 19. századi társadalmi, politikai és kulturális viszonyait elemzi, majd áttekinteti a századfordulón jelentkező modernség különféle változatait. A térség szellemi és művelődési viszonyainak feltérképezése után rátér tulajdonképpeni tárgyára: a szimbolizmus megnyilvánulási formáira Közép- és Kelet-Európában. Az eltérő megközelítések és elméletek között arra a kérdésre keresi a választ, hogy a műalkotásokban mutatkozó szimbólumok és szimbólumrendszerek miben térnek el a nyugat-európai szimbolisták külső és belső terétől. A szerző szerint ugyanis Közép- és Kelet-Európában a nyugatitól eltérő tartalmú, sajátosan eltorzult "modern nyitás" egy sok tekintetben eltérő szimbolista irányzatot, irodalmat teremtett. Térségünkben a századforduló irodalmi irányzatai összemosottak, míg Nyugaton egymástól markánsan elkülönülve jelentek meg. A szerző megvizsgálja, hogy térségünkben milyen kontextusban jelentkeztek először a szimbolizmus csírái, majd megállapítja, hogy a régió szimbolistáinak világszemléletét leginkább a líra közvetíti az utókor számára, mivel a legmaradandóbb alkotások ebben a műnemben születtek. Krasztev részletesen áttekinti egy-egy nemzeti irodalom (az albán, a bolgár, a szerb, a horvát, a magyar, a cseh, a román, az ukrán, a balti stb.) szimbolista jegyeit, és a meglehetősen differenciált megnyilvánulási formák között megkísérel összefüggéseket felfedezni. A kötet zárófejezete megközelítési szempontokat kínál a kései szimbolizmus értelmezéséhez, miközben feltérképezi filozófiai-eszmetörténeti hátterét is.