categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Jakó Zsigmond : Írás, könyv, értelmiség

  • description
  • additional information
"E kötet szerzőjének választása azért esett az írás, a könyv és a középkori értelmiség történetével foglalkozó tanulmányra, mert úgy érzi, hogy kutatói egyénisége döntő módon e témakörön munkálódott ki. Egyébként is vallja, hogy a tudományos haladás egyik előfeltétele a folytonosság, nemzedékek munkájának egymásra építése. Esetében a kapcsolódást ez a témakör jelentette. Egykori professzorai több mint negyven esztendővel ezelőtt főként ezen a területen végzett magvetésükkel jegyezték el éppen induló diákjukat végérvényesen a középkor kutatásának. Legyen tehát e kötet mindenekelőtt a tanítvány nekik szóló számadása arról, hogy miként sáfárkodhatott a tőlük kapott indításokkal és talentumokkal. E témák a szerző tudományos érdeklődésének forrásvidékére kalauzolják el az olvasót. Oda, ahonnan nézve egyéb termésével együtt - áttekinthetőbbé válik, és törekvései már betájolhatók a tudománytörténeti előzmények közé. Ebben a meggyőződésben e kötet számadás és bizonyság kíván lenni mint a történész-céh egésze, mint pedig nemzetiségi olvasóközönségünk színe előtt. Számadás és bizonyosság ama kutatói felfogás eredményességéről, mely úgy véli, hogy a magyar és a szász nemzetiség történetének feltárása, historiográfiai hagyományainak értékesítése nemcsak az erdélyi országrész hajdanának alaposabb megismeréséhez nélkülözhetetlen, hanem bizonyos vonatkozásokban hasznos tanulságokkal szolgálható történetírásunk egészének is."
condition:
category: Books > History > Hungarian history >
category: Books > Book history, typography >
publisher: Kriterion, 1976
item number / ISBN: 0005412
binding: cloth bound (in original dust jacket)
pages: 373
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty