Fülöp Tibor Zoltán : Huszárkonyha. Kalandozás a magyar ízek és a magyar hagyományőrzés világában

"A huszár jelkép. Jelképe a legjobb katonának, harci leleménynek, bátorságnak, s nehézségből a kiúttalálásnak. Szablyája félelmetes fegyver, jaj, de nem jó ellenségnek! Szíve a legérzőbből való. Ez gyengéje, de ebben rejlik ereje is. Szárnyal, ví és nem nyugszik, míg él. A huszár azért van, hogy mentse a hazát. Mindegy, hogy a huszár: író, pap, kaszás vagy takács, mindegy, hogy bíró, katona, vadász vagy szakács.
Mindegy, hogy íjász, lovag vagy táncos, mindegy, hogy firkász, fényképész vagy táltos. A huszár bárhol él, bármit is csinál tudja, hogy mit kell tennie, s tudja, amikor kell - hol kell lennie. Nem alkuszik. Akkor sem, ha a menny dörög, ha „vér csurran vagy arany csörög”. Akkor sem, ha minden veszve látszik, ha a világ ellene összejátszik. Ha vele együtt mindenét elönti az ár, biztos, hogy a huszár az árból kitalál. Piciny szigetet akkor is talál, amikor másokat már elér a halál. Ott aztán újra kezdi. Éles kardját megsuhintja, táltos paripára kap - és indul utána a had.
A huszár fáklya, hogy világítson, fény, hogy láttasson, s őserő, hogy hitet adjon. Zászló ő, hogy lobogjon, őrtűz, hogy ne hagyjon, és ha kell, érted meghaljon. Hát ilyen ám az igazi huszár! Meg olyan is, aki kedveli az életet, a jó bort és az éneket. Szereti az ellent ütni, győzni, de akad, aki szeret jókat sütni, főzni. Ízleteset, leveseset, jól sütöttet, fűszereset. Szalonnásat, paprikásat, magyarosan - pálinkásan. Pálinkásan vagy borosan, mindegy az, csak okosan. Mert a huszár, ha főz, az nagy tudomány, messze földön híres néphagyomány. A huszár tehát, mint látjuk, forgat fakanalat nem csak kardot - mert ő a konyhában is állja a harcot. Úgy a konyhában, mint a szabadtüzek torkában, s úgy a rostélynál, mint a nyársnál és a kondérnál. A bográcsnál vagy a kemencénél, s ha teheti, a szemrevaló menyecskéknél. Hát ilyen is ám az igazi huszár na, nem mindig - csak ha muszáj! Ezért szóljon ez a könyv mindazoknak, akik szeretik a jó bort, a mulatást, a rendes sültet-főztet, és azoknak, akik tudják, mi a hagyomány. Szóljon mindazoknak, akik látják a világot, s látásuk nem is halovány. Szóljon azoknak, kiknek értelme még nyiladozik vagy azoknak, akiknek elméje még vitatkozik. Szóljon ez mindenkinek, vagy csak kettőnek, de akkor fűnek és fának, szóljon a jövőnek és szóljon a mának! Aki pedig teheti, álljon be huszárnak!"
(Fülöp Tibor Zoltán)