A ​huszadik században a magyar állam különböző ideológiák nevében gyakran tette rá kezét polgárainak vagyonára. A fajvédők, antiszemiták és nyilasok a zsidókat, a háború utáni koalíciós kormány a magyarországi németeket és az arisztokratákat, a kommunisták a parasztságot és a polgárságot fosztották ki. A tömeges rablás azonban csak egyszer, 1944-ben torkollott hullarablásba.

A holokausztig Magyarországon élt Európa egyik legnagyobb és leggazdagabb zsidó közössége. Vagyonuk elrablását évtizedeken keresztül javasolták, követelték és tervezték a haza politikusok, hivatalnokok, közgazdászok és értelmiségiek. A régóta áhított árjásítás a zsidó törvényekig bújtatott, majd 1938-tól nyílt formában zajlott, végül az 1944-es német megszállás után államilag szervezett, kaotikus fosztogatássá változott. Miután a holokauszt történetében példátlan gyorsasággal Auswitzba deportált zsidókat a nácik megölték, Magyarországon az elhurcolt szomszéd ékszerét, lakását, bútorát, ruháját, üzletét ellopva vagy kiigényelve százezrek váltak a hullarablás tettestársaivá.

Két fiatal történész sok éves hazai és nemzetközi kutatásai nyomán született meg ez a hiánypótló munka, amely a dualizmustól a Kádár-korszakig Auswitztól a svájci bankokon át egészen a kommunista költségvetésig követi a magyar zsidó vagyonok sorsát és átfogóan elemzi a magyar történelem legnagyobb rablássorozatát.