Ford., utószó és jegyzetek: Muraközy Gyula.
A vázaképeket Szilágyi János györgy válogatta.

Mitológiai hősnők és hősök fiktív leveleit olvashatjuk ebben a kötetben: többek között Penelope, Medea, Helene, Paris, Hero és Leander sorait. Mint Ovidius másik nagy művében az Átváltozásokban, itt sem a hagyományból ismert alaphelyzetek a fontosak, hanem azok leleményes költői megjelenítése. Ovidius briliáns invencióval ír jeleneteket és lelki folyamatokat: az elégikus disztichonokban írt levelek eljátszatlan, ám annál inkább elképzelhető monodrámákká forrósodnak. Imádat, féltékenység, harag, megbocsátás, megalázkodás, hol őrjöngő, hol szenvelgő testi vágyakozás cikázik át gyors egymásutánban a monológokon; a költő ugyanakkor arról sem feledkezik meg, hogy az Augustus által ideológiává silányított mítoszokból finom iróniával csúfot űzzön. Kifinomult erotika, pszichológiai éleslátás és költői zsenialitás egyesül Ovidius művében. A kötetet korabeli arcképek illusztrálják: Ovidius névtelen kortársai – jórészt kortársnői – , kik talán ugyanúgy gondolkodtak, szerettek és szenvedtek, mint a levélíró hősnők.