1941. június 21-22. nyári éjszakáján a német-szovjet határon béke és nyugalom honolt, csak a békák millióinak kuruttyolása hallatszott. Hajnali negyed négykor ezer német ágyú törte meg a csendet, torkolattüzük fényei pásztázták az eget. Hitler háborút indított a Szovjetunió ellen, jóllehet 1939-ben megnemtámadási szerződést kötött vele, s úgy tetszett, elsődleges célja Nagy-Britannia legyőzése és az Egyesült Államok távol tartása az európai háborútól. Meglepő fordulata volt ez a második világháborúnak, s a történészek azóta is kutatják Hitler indítékait, mint ahogy azt is, hogy Sztálin a támadásra figyelmeztető rengeteg megbízható jelentést félresöpörve miért hitte makacsul, az utolsó utáni pillanatig is, hogy bízhat Hitlerben. Természetesen senki nem tudhatja, mi zajlott a két nagy diktátor fejében, de korunk nagy történészét, Lukács Jánost mindig is a történelemformáló személyiségek hajlamai, indítékai, vívódásai, párviadalai érdekelték a legjobban. Ebben a könyvében is túlmegy a vonatkozó történelmi dokumentumok, levéltári anyagok alapos ismeretén nyugvó tényleíráson, és a hangsúlyt a kulcsszereplők, Hitler és Sztálin meggyőződéseire, szellemi habitusára, s kettőjük ellentmondásos viszonyára helyezi. Könyvtárnyi irodalma van már Hitlernek és Sztálinnak, Lukács professzor mégis képes újszerű portrét rajzolni róluk, amely segít megértenünk, hogy politikai, államférfiúi döntéseik mögött milyen emberi motívumok húzódtak meg.