Sorozat: Lükő Gábor művei 4.
A tanulmány végén angol nyelvű rezümével.

A magyarság ősműveltségének, finnugor epikus hagyományainak, mítoszainak és mitikus énekeinek csak alig felismerhető töredékei maradtak ránk. Több rekonstrukciós kísérlet is zátonyra futott, mert a hiányzó láncszemek sora túlságosan is hosszúnak bizonyult. Lükő Gábor volt az, aki zseniális látásának és hatalmas összehasonlító tudásának köszönhetően felfedezte a román néphagyományban „rejtőzködő”, finnugor hatásról árulkodó folklóralkotásokat. Ezek csak a magyarság közvetítésével kerülhettek a románsághoz, mely híven megőrizte a 20. századig kolindáiban, Vaszilka-énekeiben, ráolvasásaiban ezeket a pogány kori témákat, magyar eredetű epikus hagyományokat. Lükő évtizedekig vallatta forrásait, s hatalmas anyagismerettel, a román és a finnugor folklór gondos elemzésével képes volt kimutatni a kölcsönhatást. A magyar ősepika rekonstrukciója a regösénekek töredékes anyagából csak az említett „kerülő úton” volt lehetséges.
„A román kolindák költői szépségeiben gyönyörködve különös rezonanciák támadnak a magyar olvasó lelkében. Először nem is hiszi az ember, hogy jól emlékezik. Ugyan mi köze lehet egy havasalföldi kolindának a vogul költészethez? De mégis, mégis! Állandóan kísértenek az emlékek. És mikor megint kezembe kerül a vogul gyűjtemény, megkeresem benne a rezonáló darabot. És szinte beleszédülök a távlatokba. Mintha ugyanannak az énekmondónak a hangját hallanók, alig néhány nap elteltével. Nemcsak a téma, az epikus cselekmény azonos, hanem a párbeszéd és a vers hangulata is.
Aztán egyszer csak egy magyar regösének hangja szólal meg bennem, a román kolindára válaszolva. Hiszen ott is semmiből keletkezik egy halastó, annak a partján legelésznek a szarvasok, így kezdődik az ének itt is, ott is. Régóta bosszant a regösénekeknek ez az érthetetlen, szinte misztikus kezdőmotívuma:
Ahol keletkezik egy ékes nagy út,
Amellett keletkezik egy halastó-állás...
De már kezdem érteni. Hiszen a vogul énekekben is halastavak keletkeznek a szemünk láttára, csakhogy ott némiképpen indokolva. Ott az óriási termetű őskori vadász síbotkarikája nyomában megolvadt hóié képezi a tavat, csak az a csodálatos, hogy mindjárt halak is kerülnek bele. De várjunk csak! Hiszen az „ékes nagy út” is itt keletkezik a vogul énekben. A vadász sítalpainak nyomát tükrözi fel az égre Numi Tárem, az Egek Ura. Ma is látható az égen, meg is mutatják a vogulok »Mosz-Hum-pi sítalpainak nyomát«, mert így nevezik ők székében az európai csillagászok »Tejút«-ját (Via lactea - micsoda képtelen név!). Mi, magyarok »Országút«-nak, a székelyek »Hadak útjá«-nak nevezik. Ennek az égi útnak már nyoma sincs a román kolindákban, ezt tehát nem vehettük tőlük. Ez a mi regösénekünk uráli eredetének tanúbizonysága.
[...] A jávorcsillag-ének töredékei közül legjelentősebb a dozmati ének kezdőmotívuma: az ékes nagy út keletkezése és mellette a halastó keletkezése. - Dozmat a regösterület és egyúttal a magyar nyelvterület legszélére esik, azért nem csodálkozhatunk rajta, hogy ennyire archaikus formában őrzi ezt az ugor kori énektöredéket. A szomszédos Búcsún már feledésbe merült a nagy út, csak a tó emléke élt. A beljebb eső Nyőgéren félszáz évvel később is élt a tó emléke, de a halastóból, a csodaféle szarvasok analógiájára, csodató lett, a csodaféle szarvasokból pedig, a keresztény vallás csodatévő szentjeinek analógiájára csodatévő szarva¬sok.” (Részlet a szerző Hímfi és a szarvas - Az ugor jávorcsillag-ének Duna-völgyi emlékei című írásából.)

A kötetbe válogatott írások magas tudományos színvonalon, de élvezetes stílusban íródtak, így remélhetően az érdeklődő nagyközönség is felfedezi majd bennük a honfoglalást megelőző művelődésünk és kultúránk elfeledett emlékeit Lükő Gábor művészileg is avatott tolmácsolásában.