Eörsi István és Orbán Ottó fordításai
Ginsberg világhírűvé 1955-56-os Üvöltés című, hosszabb költeményével vált (e kötet természetesen ezt is tartalmazza, sokadik magyar edícióként, ezúttal azonban az angol eredetivel együtt), ez volt az a költemény, amely a hippi, a beat, egyáltalán az 1968 felé tartó ifjúsági szubkultúrák alapművévé vált. Lényegében legalábbis erről tanúskodik a válogatott kötet - Ginsberg mindmáig az Üvöltés eszme- és formakörében, poétikájának bűvöletében maradt. Megőrizte, időnként kiteljesítette, de soha vissza nem vonta nagyszabású indulását, a ginsbergi költészet mindmáig azokon a vágányokon halad, amelyre az Üvöltéssel állította a szerző és a kor (Éjszakai derengés; Jahve és Allah tusázik; Kiáltvány; Betegség-blues; Parlamenti nóta; Kozmopolita üdvözlet; Amerikai mondatok stb.). Ez a verstípus, ez a poétika ma már sajátos, meglehetősen korhoz kötött költészeti és filozófiai-metafizikai anyanyelvet jelent: lázadó, méghozzá a szelíd, a zen buddhizmussal érintkező, az erőszakot konzekvensen elítélő lázadó beszédmódot; egyre egyetemesebbé, az élő sőt az élettelen világra is kiterjedő, szinte agresszíven érzelmes együttérzést; hagyományos értelemben vett polgárpukkasztást (ma már szelídnek tűnő-tekinthető trágárkodással) a puha kábítószerek iránti gyengéd, de hangsúlyozott előszeretettel; valamint - az idők jártával egyre fokozódó, de soha ki nem teljesedő - posztmodern szövegközöttiséggel, idézetek beépítésével, áthallásokkal. A mai versolvasónak - első ismerkedésre - meglehetősen avíttnak fog hatni Ginsberg költői világa, inkább csak történeti-nosztalgikus okokból veszi majd kézbe, ám aki elmélyül a kötetben, meglepetések is érhetik. De ha mégsem, akkor is - érdemes megismerkedni nemzedékek bálványával, világnevével, költő-sztárjával.