Versek
II. kiadás

A könyv gerincén rossz cím van megadva: Üveglegenda.

Mécs László figyelemreméltó költő. Lírikus létére néhány év alatt páratlanul népszerű lett és verskötetei már-már keresettebbek Erdős Renée regényeinél is. Népszerűsége a társadalom úgynevezett felsőbb köreiben kezdődött és azután fokozatosan átterjedt azokra a rétegekre, amelyeknek ízlését ezeknek a felsőbb köröknek véleménye irányítja. Mécs Lászlónak ezidőszerint sok olvasója van, úgyhogy első reprezantatív verskötete, a «Hajnali Harangszó» most második kiadásban is megjelent.
Mécs László figyelemreméltó költő. Népszerűsége sok tekintetben indokolt. Tud népszerű lenni és ez nagy dolog. Tudja, hogy mire van szüksége olvasóinak. Tudja, hogy azok a közönségrétegek, amelyek annak idején Farkas Imre fiatalkori lírájáért rajongtak, most már valami mást akarnak. Olyan költészetre van szükségük, amely hangulataival, ötleteivel, formaeszközeivel tudomást vesz a líra «modernebb» problémáiról anélkül, hogy ezeket a problémákat túlságosan komolyan venné és nyugtalanító intenzitással dolgozná fel. Mécs László tehát verseiben tudomást vesz az utolsó húsz év lírájának tartalmi és formai problémáiról és ezt ügyesen ártalmatlanul jelzi olvasói előtt. Denikotizált és veszélytelen kivonatot készít mindabból, amit az utolsó húsz évben «modernnek» szokta nevezni. Versei nagyon tetszetősek. Ritmusuk behízelgő, tele vannak csinos hasonlatokkal és csillogó színekkel. Pátosz van bennük, szavalásra igen alkalmasak. Stílusuk, formájuk egyesíti Ady, Claudel, Walt Whitman, Françis Jammes és még számos más ismert lírikus sok kifejezésbeli jellegzetességét. Színdús képeinek, zengő sorainak dekoratív patakzása a nem túlságosan szigorú igényű olvasóval elfelejteti a stílusbeli egyenetlenségeket, képzavarokat, kifejezésbeli szimplicitást. Versei gyakran erőteljesek, vannak például strófái, ahol majdnem minden sorban vér fordul elő.