Sorozat: Hajdúsági Közlemények 11.
Részlet: Amikor 1867 nyarán I. Ferenc József osztrák császárt ünnepélyes külsőségek között a magyar királyi koronával is felruházták, nemcsak egy, a kortársak számára gyűlöletes korszak ért véget, hanem az addig passzív ellenállásba vonult magyar politikai vezető réteg előtt is világossá vált, hogy az eddig követett irányvonalat nem csak feladni szükséges, hanem elkerülhetetlen egy újnak a kidolgozása is. Ezt a változást természetesen nemcsak a politikai erők játéka kényszerítette rájuk, hanem azt már régóta várták is. Amióta Görgey fegyverletétele óta az országra véres terror korszaka nehezedett, majd pedig Bach önkényuralma, illetve Schmerling provizóriuma, addig a potenciális politikai súllyal rendelkező egykori nemesség, amely mellesleg megjegyezve egyre inkább a dzsentri ismérveit öltötte magára, viszonylag könnyű helyzetben volt. Tulajdonképpen mást nem kellett tennie, mint ilyen vagy olyan formában elutasítania a császári kormányzat intézkedéseit, amelyek kétséget kizáróan nemzetellenesek, s ennélfogva reakciósak voltak, így tehát ez a magyar tartás egyben a széles néprétegek megnyerését is jelentette.