JAKOV KATZ (1904-1998) a második világháboró utáni korszak modern zsidó történetírásának kiemelkedő alakja, hosszú éveken át volt a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora és rektora. Veszprém megyében, Magyargencsen született, hagyományos rabbinikus neveltetésben részesült a legnevesebb magyarországi és szlovákiaijesivákban. Később a zsidó asszimiláció gyökereiről és ideológiáiról írta doktori disszertációját a Frankfurti Egyetemen, ahol Karl Mannheim szociológiaprofesszor tanítványa volt. Első, 1944-ben megjelent művében, egy a korai modern korszak zsidóságának házasságait és szexuális életét elemző, a hagyományos rabbinikus irodalom mélyreható ismeretéről tanúskodó, úttörő tanulmányban, kombinálta a történetírás és a szociológia módszereit. Mindez egy új típusú, az akkori zsidó vagy akár általános történetírásban szokatlan társadalomtörténet védjegyévé vált. Katz egyedi nézőpontja teljes mértékben megmutatkozott Hagyomány és válság című, első jelentősebb könyvében, mely először 1958-ban jelent meg héberül, majd hamarosan napvilágot látott az angol fordítás is. A szociológia és a történetírás egybeolvasztása Izraelben felborzolta a kedélyeket, de külföldön pozitív fogadtatásban részesült. A megjelenése óta eltelt öt évtized során a könyv a zsidó történelem kutatóinak nemzedékeire hatást gyakorló, klasszikus művé vált. Bár egyes módszertani hipotéziseit és következtetéseit megkérdőjelezték az évek során, egyetlen más tanulmány sem volt képes a hagyományos zsidó társadalom egészének ily összetett elemzését nyújtani. A Hagyomány és válság egyszerre hasznos kézikönyv, mely megismerteti a kezdő olvasót a korai modern kor hagyományos zsidóságának gazdag és összetett világával, és a tapasztalt történészek számára kihívást jelentő, maradandó modell.