A rövid epikai szövegekben a hagyományos értelemben vett prózai műfajok megszokott szabályai átértékelődnek, a legkülönfélébb kulturális nyelvi törmelékek (a mai média-zsargon kifejezései, klasszikus- és kortárs irodalmi közhelyek, közmondások, kocsmai beszélgetések foszlányai stb.) alkalmazása az ábrázolás fontos eszközévé válik. Az olvasót magával ragadja az író szarkazmustól és öniróniától duzzadó igényes elbeszélésmódja, amit kiegészít a kötet különleges tipográfiája is. A fejezetek elején elhelyezett, a szövegeket bevezető, az egyes fejezeteket egymástól markánsan elválasztó fotók és üres felületek jelzik, hogy a kötet szerzője követi a befogadók vizualitás iránti igényét és szokását, ugyanakkor ezzel a látvány-elemmel az olvasó figyelmét a fogalmi gondolkozás új, friss tájai felé tereli.