Manapság bárkiből lehet neves írót faragni. Még abból is, aki soha egyetlen sort nem vetett papírra. Ugye, ez merő képtelenség? Vagy mégsem? Jurij Poljakov fergeteges szatírájából kiderül, hogy ebben az értékválságos korban bármi megtörténhet. Főként Moszkvában, ahol az egykori sztálinisták, később Brezsnyev odaadó hívei reszketnek Gorbacsovtól, aztán Jelcintől, s mindenre hajlandók, csak hogy kiváltságaikat megőrizzék. Hogy mik ezek a kiváltságok? Lakás, dácsa, kocsi, külföldi utazás, életműkiadás és mellesleg állandó belépő az Írók Házába, amelynek messze földön híres éttermében évtizedek óta folyik a pezsgő, a vodka, s ahonnan sosem fogy ki a kaviár.

Poljakov mulatságos, Bulgakovot idéző regénye a posztszovjet értelmiség súlyos morális válságáról szól, de akarva-akaratlan mi is magunkra ismerhetünk, amikor a váratlan érdekszövetségekkel szembesülünk, amikor azt látjuk, mennyire kétes esztétikai kritériumok alapján repülnek egyesek a mennybe, vagy süllyednek a pokol legmélyebb bugyraiba.

A szerző a legtekintélyesebb irodalmi hetilap, a Lityeraturnaja Gazeta főszerkesztője, s nem mellékesen az orosz-magyar kapcsolatokért felelős társaság elnöke, aki szívügyének tekinti, hogy a magyarok hiteles képet alkossanak napjaink orosz kultúrájáról, s hogy az oroszok megismerjék a kortárs magyar művészet legjobb alkotásait.