categories
- Traffic and Vehicles Catalogue
- socreal.catalog
- Advertisement Catalogue
- Photo Catalogue
- Chinese and Japanese Catalogue
- New Holy Card Catalogue II.
- 12 interesting old books
- Books
- Bibliophil
- Antiques
- Engraving
- Maps
- Photos
- Antique Papers, Small Prints
- Posters
- Circus
- Modern Graphics
- Socialist Realism
- NER Propaganda
- Others
cart
Cart is empty
You've not logged in
Imdahl, Max : Giotto
- description
- additional information
Arénafreskók
Ikonográfia - ikonológia - ikonika
Sorozat: Spatium 1.
Sorozat indult - Spatium néven, Bacsó Béla és Thomka Beáta szerkesztésében, amiben két kötet is foglalkozik Giotto forradalmával: mitől fordult meg a festészeti paradigma az ő fellépésével? Imdahl kötete az első: ő adja meg a képnézés (elemzés) új keretfogalmait. Rég tudjuk, hogy a pádovai Aréna-kápolnában született freskókkal valami fantasztikus fordulat történt az európai látásmódban, festés- és befogadásmódban - sokan vizsgálták már ezt a csodát, Imdahl az elődök (Dvorák, Panofsky, Dagobert Frey) teljesítményét is áttekinti, hogy aztán a hermeneutikus képelemzés számára teremtse meg a fogalmi feltételeket. Az alcím címszavai természetesen Panofsky fogalmi hálóját idézik, vagyis, hogy az elemzés hol talál fogódzókat - például a bibliai vagy egyéb szöveges történeteket hívja segítségül egy-egy passió-epizód vagy Mária-történet megfejtésénél, aztán innen továbbmegy, hogy tudniillik a megjelenített kép milyen világképet sugall, túl a közismert biblikus történet "filmszerű" látványán. Izgalmas ott lesz a könyv, ahol Imdahl valamelyik - odaillő, azaz forráskánt használt - szövegre talál, és azt hasonlítja össze a ma is láthatóval. De nem ez az érdekes, hanem a kérdés: mi a képben az, ami több, mint az elbeszélt történet? Azaz: mi az, amit/ahogyan Giotto tett hozzá, ami nem a szöveg illusztrációja tehát. Egyet említenék, ami megragadott. A Passió elemzésének szövegében említődik, hogy Máriát odapréselik a városkapuhoz, Jézust meg továbbrángatják a kereszttel. A csoda - nincs a szövegben: nevezetesen, hogy kettejük tekintete - a köztük lévő tömegen át - találkozik. Jézus segítségért pillant Máriára, Mária félelemmel néz Jézusra. De nem is ez a fontos: ezzel a tekintetváltással új képstruktúra születik. Giotto a kép belső dinamikáját teremti meg azzal, hogy e vízszintes vonal lesz a kompozíció fővonala - kettejük (tekintetének) feszültsége teremti meg a kép drámáját, s egyben a kompozíció tartóelemét. E vonalra mintegy "felakasztva" jelennek meg a többi szereplők. És mégis e dráma nem(csak) szent, hanem emberi történet is: a dráma érzelmekről beszél, a fájdalomról, az elszakításról. A bensőségről - Giotto nagy újításáról. A kép dinamikáját a vonalak rendje és a belső (érzelmi világ) megjelenítése adja. Ugyanis még nem jelent meg a központi perspektíva, a freskók fő- és mellékvonalai a néző tekintetét vezetik: benne vagyunk a képben (ez sem volt korábban), azaz kénytelenek vagyunk úgy viselkedni, ahogy a kép "diktálja". Egy másik történetben (Joáchim a pásztorokhoz megy) kísérletet is végez a szerző, hogy nézővezérlés parancsát illusztrálja. Joáchim, a kép bal oldalán, majdnem a kép szélén áll, a pásztorok és juhok a kép jobb oldalától a középig szóródnak. Imdahl szerint itt a főszereplő nem "megy", hanem megérkezik. Ha ugyanis balról kicsit közép felé tolnánk Joáchim figuráját - Imdahl egy skiccen be is mutatja, hogyan -, akkor a jelenet és az alak máris veszítene jelentőségéből: akkor ugyanis "már itt van", és ennek a birkák közötti bolyongásnak nem lehet drámai hatása. Ha viszont a kép szélén tűnik fel, akkor "épp betoppant", s a nézőnek ezt az "épp most" időt kell érzékelnie. Giottónál "az alak kisebb, de nem túl csekély távolsága a kép bal szélétől azt a képzetet kelti, hogy Joáchim messziről jött és - az alak és a képmező feszültségi viszonya miatt - éppen most érkezik meg (...) ítéletünket az optikai nyilvánvalóság élménye határozza meg". Így jut el a szerző az ikonográfiától (a szöveg-forrás és képbeli eredmény összevetésétől) az ikonikához. Giotto nemcsak történetet mesél el, hanem meg is emeli alakjait - az esemény drámai (mert emberi), ám egyben transzcendens értékeket sejtet: a figurák a képtér kiemelt pontjára kerülnek, ami vagy magasabban van (ég felé emelkedik), vagy az alak elválik a köznéptől, magányosan áll, s e pozicionálás révén a főalak (szent, Mária vagy Jézus) a transzcendens felé utal. Mindez még Panofsky is lehetne (tehát csak ikonográfia), Imdahl azonban jóval többet kínál: ezt a fajta elemzést egyesíti a hermeneutikával, tehát a "képolvasás" új módszereivel, amit elődeire támaszkodva ő vezet be az elemzési technikába. Műve nehezen induló olvasmány, de aztán - az elemzések révén - olyan, mint egy rejtvény felfejtése: magával ragad és a képmellékletek révén az olvasó is szöszmötölhet az eredmény összerakásával.
Ikonográfia - ikonológia - ikonika
Sorozat: Spatium 1.
Sorozat indult - Spatium néven, Bacsó Béla és Thomka Beáta szerkesztésében, amiben két kötet is foglalkozik Giotto forradalmával: mitől fordult meg a festészeti paradigma az ő fellépésével? Imdahl kötete az első: ő adja meg a képnézés (elemzés) új keretfogalmait. Rég tudjuk, hogy a pádovai Aréna-kápolnában született freskókkal valami fantasztikus fordulat történt az európai látásmódban, festés- és befogadásmódban - sokan vizsgálták már ezt a csodát, Imdahl az elődök (Dvorák, Panofsky, Dagobert Frey) teljesítményét is áttekinti, hogy aztán a hermeneutikus képelemzés számára teremtse meg a fogalmi feltételeket. Az alcím címszavai természetesen Panofsky fogalmi hálóját idézik, vagyis, hogy az elemzés hol talál fogódzókat - például a bibliai vagy egyéb szöveges történeteket hívja segítségül egy-egy passió-epizód vagy Mária-történet megfejtésénél, aztán innen továbbmegy, hogy tudniillik a megjelenített kép milyen világképet sugall, túl a közismert biblikus történet "filmszerű" látványán. Izgalmas ott lesz a könyv, ahol Imdahl valamelyik - odaillő, azaz forráskánt használt - szövegre talál, és azt hasonlítja össze a ma is láthatóval. De nem ez az érdekes, hanem a kérdés: mi a képben az, ami több, mint az elbeszélt történet? Azaz: mi az, amit/ahogyan Giotto tett hozzá, ami nem a szöveg illusztrációja tehát. Egyet említenék, ami megragadott. A Passió elemzésének szövegében említődik, hogy Máriát odapréselik a városkapuhoz, Jézust meg továbbrángatják a kereszttel. A csoda - nincs a szövegben: nevezetesen, hogy kettejük tekintete - a köztük lévő tömegen át - találkozik. Jézus segítségért pillant Máriára, Mária félelemmel néz Jézusra. De nem is ez a fontos: ezzel a tekintetváltással új képstruktúra születik. Giotto a kép belső dinamikáját teremti meg azzal, hogy e vízszintes vonal lesz a kompozíció fővonala - kettejük (tekintetének) feszültsége teremti meg a kép drámáját, s egyben a kompozíció tartóelemét. E vonalra mintegy "felakasztva" jelennek meg a többi szereplők. És mégis e dráma nem(csak) szent, hanem emberi történet is: a dráma érzelmekről beszél, a fájdalomról, az elszakításról. A bensőségről - Giotto nagy újításáról. A kép dinamikáját a vonalak rendje és a belső (érzelmi világ) megjelenítése adja. Ugyanis még nem jelent meg a központi perspektíva, a freskók fő- és mellékvonalai a néző tekintetét vezetik: benne vagyunk a képben (ez sem volt korábban), azaz kénytelenek vagyunk úgy viselkedni, ahogy a kép "diktálja". Egy másik történetben (Joáchim a pásztorokhoz megy) kísérletet is végez a szerző, hogy nézővezérlés parancsát illusztrálja. Joáchim, a kép bal oldalán, majdnem a kép szélén áll, a pásztorok és juhok a kép jobb oldalától a középig szóródnak. Imdahl szerint itt a főszereplő nem "megy", hanem megérkezik. Ha ugyanis balról kicsit közép felé tolnánk Joáchim figuráját - Imdahl egy skiccen be is mutatja, hogyan -, akkor a jelenet és az alak máris veszítene jelentőségéből: akkor ugyanis "már itt van", és ennek a birkák közötti bolyongásnak nem lehet drámai hatása. Ha viszont a kép szélén tűnik fel, akkor "épp betoppant", s a nézőnek ezt az "épp most" időt kell érzékelnie. Giottónál "az alak kisebb, de nem túl csekély távolsága a kép bal szélétől azt a képzetet kelti, hogy Joáchim messziről jött és - az alak és a képmező feszültségi viszonya miatt - éppen most érkezik meg (...) ítéletünket az optikai nyilvánvalóság élménye határozza meg". Így jut el a szerző az ikonográfiától (a szöveg-forrás és képbeli eredmény összevetésétől) az ikonikához. Giotto nemcsak történetet mesél el, hanem meg is emeli alakjait - az esemény drámai (mert emberi), ám egyben transzcendens értékeket sejtet: a figurák a képtér kiemelt pontjára kerülnek, ami vagy magasabban van (ég felé emelkedik), vagy az alak elválik a köznéptől, magányosan áll, s e pozicionálás révén a főalak (szent, Mária vagy Jézus) a transzcendens felé utal. Mindez még Panofsky is lehetne (tehát csak ikonográfia), Imdahl azonban jóval többet kínál: ezt a fajta elemzést egyesíti a hermeneutikával, tehát a "képolvasás" új módszereivel, amit elődeire támaszkodva ő vezet be az elemzési technikába. Műve nehezen induló olvasmány, de aztán - az elemzések révén - olyan, mint egy rejtvény felfejtése: magával ragad és a képmellékletek révén az olvasó is szöszmötölhet az eredmény összerakásával.
condition: | |
category: | Books > Arts > Art history > |
category: | Books > Philosophy > |
category: | Books > Arts > Fine Arts > |
publisher: | Kijárat, 2003 |
item number / ISBN: | 9789639529113 |
binding: | paperback |
pages: | 148, 55 kép |
language: | Hungarian |