A Goncourt-díjas Dominique Fernandez ebben a könyvében páratlan áttekintést ad a homoszexualitás kultúrtörténetéről, azt vizsgálja, hogyan vonulnak át egyes motívumok búvópatakként a világirodalom minden korszakán, milyen ravasz szublimációkban jelentkeznek a művekben (irodalomban, festészetben, zenében, filmben) az elfojtásra ítélt témák. Fernandez vitathatatlanul a kérdés legavatottabb ismerője Franciaországban: lenyűgöző tárgyismerettel, nagy beleérző képességgel ismerteti a műalkotások hátterét, szimbolikáját (mit jelképez például Szent Sebestyén alakja). S hogy az olvasó megértse, miért kényszerültek a művészek ilyen bonyolult formanyelvre, röviden végigfut a történelmen, s ismerteti, hogyan kezelték az egyes korokban a homoszexualitást. A magyar olvasó számára - aki először olvashat erről a témáról - talán nem érdektelen, hogy maga a "homoszexuális" szó egy magyar író, bizonyos Kertbeny Károly találmánya. Számos meglepetéssel szolgál a könyv - például egy éppen a napóleoni "hősi" időszakban ábrázoltak a francia szobrászok előszeretettel elomló meztelen ifjakat, vagy hogy az általában "homoszexuális paradicsomnak" tekintett Görögországban is meglehetősen szigorú szabályok korlátozták az azonos neműek közötti szerelmet - legnagyobb erénye mégis megbízhatósága, akár kézikönyvnek is használható (van benne névmutató és bibliográfia is).
Mindenesetre hasonló szemléletű - s hasonlóan élvezetes stílusban megírt - kultúrhistória még sohasem jelent meg Magyarországon.