A Franciaország identitása nem egy a sok Franciaország-történet közül. Utolsó műve a 20. század egyik legjelentősebb francia történészének, Fernand Braudelnek, aki szükségét érezte, hogy saját szülőföldjének megismertetéséhez is felhasználja azt a módszert, amely iskolát teremtett és megalapozta az "új történetírás" sikerét. A mű ugyan befejezetlen maradt, mégis minden benne van: a szerző szemléletesen írja le benne a történelem hosszú távon ható folyamatait, az összes társadalomtudomány szempontjából elemzi egy-egy témakörét, élvezetes és tanulságos dokumentumokból rakja össze és érteti meg e kései kor olvasójával elődei élet- és gondolkodásmódját, hétköznapjait, stb.

Braudel mûvei ma már teljes és csonkítatlan kiadásban olvashatók magyarul, s ez önmagában is komoly érv a rendszerváltás mellett. Ráadásul a fordító (Mihancsik Zsófia) és a kiadó igénybe vette a Franciaország történetét jól ismerõ szakember, Sahin-Tóth Péter szakmai tanácsait is, ami határozottan érezhetõ a kötet szövegén. Igaz, ez a mû sem teljes - de ez már nem a magyar kiadáspolitikának köszönhetõ, hanem az emberi élet végességének. Braudel meghalt, és nem tudta befejezni mûvét. E több mint 800 oldalas, kétkötetes szintézis mindössze a három részre tervezett mû elsõ részének a fele - vagyis a megálmodott mû egyhatoda. Braudel azt tervezte, hogy a Franciaország identitása címû kötet után (ez az, amit most a kezünkben tarthatunk) önálló köteteket szentel Franciaország születésének és Franciaország sorsának is. A magam részérõl végtelenül kíváncsi lettem volna, hogy a politikai történetet mélyen megvetõ francia történészóriás hogyan dolgozta volna fel hazája történelmének azon fordulatait, amelyeket nem a földrajz, a gazdaság és a társadalmi struktúrák határoztak meg, hanem egy-egy uralkodó nagyravágyása, bölcsessége vagy éppen ostobasága.