Az apokrif Fortéjos Deák (...) kizárólag egy elmés formai ötlet szüleménye. Rövid történetkék vannak benne, de ezeknek nem fontos sem a meséje, sem a mondanivalója az írónak csak egy volt fontos: az a forma, amelyen a novella ősei, a reneszánsz-kor novellái vannak írva, szerkezetének együgyű lazaságával, hangjának gyermetegségével, frivol dolgokat erkölcsi tanulságok átlátszó kendőjével leplező szemforgatásával, vallási szigor mögé búvó életörömével, amely éppen úgy meg tud nyilatkozni csintalan asszonyok férjet kijátszó ravaszkodásaiban, mint Assisi Szent Ferenc állatszelidítő jóságában írta a kötetről Schöpflin Aladár (Nyugat, 1932), amikor már nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy a Kisbán Miklós szerzői név mögött gróf Bánffy Miklós áll.

Az álnéven kiadott álemlékirat igazi stílusbravúr, hiszen azt akarja elhitetni olvasójával, hogy egy 17. századi pikáns műről van szó; ehhez még kiadói előszót is fabrikált a rafinált szerző. Ám a figyelmes olvasó már itt gyanút foghat, hiszen a tudományos álca mögül félig-meddig előbukkan a karneváli maszk a sebesvári könyvtár és a Kolozs-monostori Képtelen levéltár említésekor.