Temetéssel indul a regény, egy vidéki zsidó család uralkodó matrónájának kegyetlenül megírt temetésével, amelyen csak egy megdorgált fiúcska ejt könnyet; amelyen a koporsóra zuhogó hantokkal mintha a gyászolók szívéről esne le egy-egy kő: eltűnt a maradi, ravasz, legjobb anya, nagyanya, rendtartó anyós, aki a család összetartója, de korlátja is volt; a gazdag boltosfamíliába betör az élet. Megbontja a hajdani zárt gyűrűt, és a temetési seregszemlén megjelent hősök mindegyikét sodorja a maga útján. A maga útján, melyet, mint egy görög sorstragédiában, kifürkészhetetlen erők, a kor rejtett, de ellenállhatatlan árama irányát.

"A Fischmann S. utódai társadalmi regény, olyannyira, hogy központi hőse nem is lehet (nem emberi akarat irányítja az eseményeket), hanem csak hősei lehetnek, akik viselői egy általános, fensőbb végzetnek, szolgái egy felettük álló akaratnak, melyet legpontosabban Durkheim határozott meg a fait social elméletével. Az író dolga tehát itt elsősorban regisztrálás, megkülönböztetni a lényeget a lényegtelentől, kikeresni azokat a mozzanatokat, amelyek legvilágosabban utalnak ennek a levegőben úszó áramlatnak az erejére, a szétfolyó, akarat és heroizmus nélküli sorsokat úgy feltárni, hogy szín alatti folyásuk iránya is látható legyen; szelekció és komponálás." - Illyés Gyula