Ferencz István, Nagy Tamás és Turányi Gábor építészete

Magyar-angol-olasz nyelvű kiállítási katalógus. --- Lehet-e ma olyan építészetet művelni Magyarországon, vagy másutt a világban, amely egyenlő távolságra áll múlttól és jövőtől, tisztában van a kultúrában betöltött szerepével, egyaránt elkerüli a terméketlen múltba révedés, és az utópisztikus jövőn merengés csapdáját, miközben úgy őrzi meg a történelem által ránk hagyományozott értékeket, hogy pontos és eredeti válaszokat ad korunk építészeti kérdéseire? A kiválasztott építőművészek munkássága bizonyítja: nem képtelenség egyszerre hagyománytisztelő és eredeti architektúrát művelni, világos értékválasztásokat követve érvényesíteni az építész belső igényességre szólító parancsát. Lehetséges eredeti, jelen idejű építészetet teremteni, s a következő lépést (next) csak ezután tehetjük meg. Ferencz, Nagy és Turányi földrajzilag, klimatikusan és kulturálisan is helyhez kötődő architektúrát művel, világosan a magyar, a közép-európai civilizációnak elkötelezetten, miközben nyitottak a világ építészetéből őket érő hatásokra. A három építész a kortárs magyar építészet élvonalába tartozó, jelentős művekkel rendelkező tervező. Munkásságuk egyértelműen jelzi, hogy a hagyomány elvetése nélkül is létre hozható új és érvényes építészeti forma, az eredetiség nem öncél, hanem a hely és a kor kérdéseire adott válasz minősége. Magától értetődőnek tekintik, hogy nemzetközi, poszt- és neomodernizmusokkal a hátunk mögött nem lehet többé úgy építeni, mint annak előtte, mégsem felejtik el, hogy házaik hol, milyen kultúrkörben épülnek. Az utópisztikus modernizmus személytelen univerzalizmusával ellentétben, bensőséges viszonyban vannak saját kultúrájuk hagyományával anélkül, hogy annak rabjává válnának. Építészetük félreismerhetetlenül magyar és kárpát-medencei, szerkesztési elveik azonban markánsan elkülönítik őket egymástól és külföldi kollégáiktól. Házaik tanúsítják: mindhárman meg vannak róla győződve, hogy az építészet jelentéssel, közlésképességgel bíró házak tervezése. A hely és a hagyomány tisztelete határozza meg építészeti gondolkodásukat. Ferencz Istvánnál a történeti-urbanisztikai meghatározottságokra adott válaszok kerülnek előtérbe, s szinte nem is az építészeti forma megteremtése a cél, hanem a hely és társadalmi értelemben vett helyzet felvettette kérdésekre adott válasz (lásd a miskolci Egyházi oktatási épületegyüttest és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepét). Nagy Tamás esetében sajátos, természeti formákat építészetté alakító, szakrális geometriával találkozunk (például a dunaújvárosi, vagy a balatonboglári evangélikus templom esetében). Turányi Gábor gondolkodásában az egyszerre racionális és poétikus forma, az anyag, s különösen a földrajzi hely (lásd a visegrádi erdei iskola, a herendi Porcelánium) bír meghatározó jelentőséggel. Mindhármuk építészetére pontosan illik a Kenneth Frampton által kidolgozott "kritikai regionalizmus" kategóriája.