Molnár Zoltán : Fényerdők / Forests of Light

Az emberi létezés vizuális lenyomatainak készítésével, fotográfiák létrehozásával értelmezem a környezetemet, a világot és a kort, amiben élek.

A fotográfia tette lehetővé számomra, hogy az Erdélyben és Moldvában élő embereket, családokat, közösségeket, kisebbségi népcsoportokat megismerjem. Őket, akik méltóságteljes emberként élik mindennapjaikat, őrzik hagyományaikat, ünnepeiket szomorú életkörülmények ellenére is.

Erdélybe első alkalommal a szüleimmel zarándokoltam, a dédszüleim felkutatása volt a célunk. Sepsiszentgyörgyre mentünk.Mindenhol hegyek, hegyek és hegyek. Az öregek Isten székének hívják. Vándorutunkon megpihenve a felhőkbe burkolt havasokban egy roma kislány, ennivalóért havasi gyopárral fizetett. Sosem felejtem.

A fotóesszé célja, hogy értelmezhetővé tegye, a természet és az ember kapcsolatának jelentőségét. Továbbá, hogy megmutassa azokat az értékeket, amelyek minden emberben megvannak, de gyakran kénytelenek vagyunk elrejteni őket, vagy elnyomják bennünk. Rákérdez arra, hogyan viselkedik korunk társadalma kulturális értékeivel, környezetével. A víz-, levegő-, talajszennyezés, erdőtűz évtizedek óta folyamatosan érinti korunk globalizált világát, beleértve Erdély területét is.

Kiskapus a kereskedők számára fontos útvonal és vámhely volt. Innen ered a magyar helységnév elnevezés. A metángáz kitermelése lényeges gazdasági fejlődést jelentett a lakosságnak. 1961-ben Románia egyik legjelentősebb ipari zónájává nyilvánították, a Koromgyár 1993-ig működött. A rendszerváltást követően egy színesfém- és kohóipari gyár üzemel, és jelenleg is tovább szennyezi a levegőt, a talajt, a vizet. A kommunizmus idejében a levegőszennyezési adatok titkosak voltak. Jelenleg a környezetszennyezés kevésbé ismert elemei: cink, kadmium, háromszorosa a megengedett szintnek.

Kolozsvár peremterületén is az újrahasználható anyagok gyűjtése egyre több embert vonz a napi megélhetés forrásaként, főleg roma családokat, gyerekeket, akik egészségtelen életkörülmények között, deszkakunyhókban élnek. Itt is a gyermekek helyzete a legrosszabb, azoké, akik itt születtek, itt élnek, dolgoznak, játszanak a szemétdombon. Ez az életterük.

A fény a fotográfia segítségével egy újabb perspektívát nyitott meg számomra a fekete korommal belepett lakótelepen és egy szemétlerakó helyen ráközelítve egy ember tekintetére, bemutatva a közösségen belül az egyén belső harmóniáját, békéjét a különböző életviszonyokban.

Úgy gondolom, Erdély különleges képződmény, mert nemcsak az élő népművészetében, természeti környezetében, váraiban, templomaiban, falvaiban, városaiban, épületeiben, utcáiban, parkjaiban, szobraiban jellegzetes, hanem magában az időben is. Beékelődik az idő testébe, maga is idővé lesz: örök létezéssé.