A csörgőkígyó erre visszafordult, azután a fejével intett a leánynak, hogy menjen utána. Barátságos tisztásra vezette, ahol idősebb, selymes fehér szakállú és hajú, ugyancsak fehér hálóingbe öltözött úr ült kézzel írott költeményekkel és angyalszárnytollból metszett írótollakkal megrakott asztal mellett. Elég jóindulatúnak látszott. Felfelé pödört bajusza azonban, valamint sűrű szemöldöke öntelt ravaszságot fejezett ki.
- Ne félj tőlem! - mondta a fekete lánynak. - Én nem vagyok kegyetlen Isten. Igen méltányos vagyok, nem bántok senkit, csak vitatkozom. Szenvedélyem a vitatkozás. Ne imádj te engem. Mondj rám minden rosszat. Találj hibákat bennem, minél többet, annál jobb. Sose kíméld az érzékenységemet. Állíts valamit, hogy megcáfolhassam.
- Te teremtetted a világot? - kérdezte a fekete leány.
- Hát persze, hogy én.
- Miért teremtetted azt a sok rosszat?
- Remek! - felelte az isten. - Éppen ezt a kérdést vártam.