Sorozat: Doktori mestermunkák.

Az itáliai reneszánsz és barokk kor irodalmának sajátos, udvar-szempontú vizsgálata összetett irodalmi, történelmi, etikai kérdéseket egyaránt felvet. A korszak íróinak, költőinek pályafutása, irodalmi tevékenysége ugyanis a létfeltételeiket biztosító fejedelmi, pápai, nagyúri udvarokhoz kötődött, amelyek - a humanisták által felvázolt ideális mecénás arculaton túl - a vizsgált időszakban a modern államot jellemző vonásokat kezdték felvenni. Az udvari emberek, azaz a korabeli értelmiség individualizmusa, etikai motivációi, valamint a hatalmat megtestesítő udvar elvárásai közötti ellentmondásos kapcsolat felvázolása képezi a könyv gerincét, Castiglione, Machiavelli, Ariosto, Aretino, Tasso és számos más szerző műveire támaszkodva. Különös hangsúlyt kap a klasszikus etikai kategóriák udvar-szempontú (át)értelmezése, és a barokkot jellemző folytonos átalakulást, alkalmazkodást elősegítő kategória, a disszimuláció szerepének kiemelése.
Az udvar és az udvari ember kapcsolatrendszerének vizsgálata során olyan általános törvényszerűségek, etikai és kulturális modellek leírására nyílik lehetőség, amelyek mutatis mutandis más korokban és társadalmakban is érvényesek.