„Mélyen asszonyi könyv Tormay Cécile könyve. Nagy idegenségekről, komor hatalmakról kellene szólnia, áthidalhatatlan akadályok, elkerülhetetlen sorsok történetének szánta az írója. Ehelyett szép meleg ének lett belőle arról, hogy milyen édesek a percek, melyekben a gátak lehulltán, megjön az összeolvadás gyönyörűsége, s arról, hogy a sziklák közé ékelve milyen napos, hajnali gyepesek bújnak meg. Emberekről van szó, akiknek fejletlen őslelke egyszerű alakú hegyek módján, sötét sziluettekként kellene rajzolódniuk véres alkonyati hátterükre. De asszonyi játékos varázslat folytán egészen mást látunk. Japáni kecsességgel és pontossággal megrajzolt pillanatokat, leheletszerű, más szem előtt elsikló érzések élesen megvilágított, vetített képét. Élvezetes órák, mialatt olvasunk, precíz és illatos emlék, miután letettük a könyvet.” (Lesznai Anna)