Az életben maradás gyerekkori kalandjáról szól ez a könyv. Miután a Gestapo 1944 májusában, tizenegy éves koromban a szüleimet letartóztatta, sikerült megvesztegetnem a helyi hatalmat, hogy a csendőrök negyedmagammal, egy nappal a gettóba zárás és az Auschwitzba szállítás előtt fölengedjenek Berettyóújfaluból a rokonainkhoz Budapestre, ahol még adódott némi haladék. Elutaztunk, életben maradtunk, és hazatértünk a faluba. A többi zsidó gyereket addigra elnyelték a hamvasztókemencék. Egy év, a felnőtté válás története, és aztán érzelmes és fanyar visszatérések. "Télikabátban járkáltam a szobámban, hideg, száraz ürülékszag terjengett a fürdőszoba felől, a földön a vastag szemétben ott voltak a fogalmazványok, amelyek kiérdemelték tanítóim dicséretét, ott voltak a szétszórt lapok a fényképalbumokból, a nyaralások az erdélyi Kárpátokban, a máramarosi havasokban, és az azóta elgázosított nagynénik, unokatestvérek. Nem vettem fel semmit a földről, s ha mégis, akkor visszatettem. Tavalyi kabátom még nem volt sem szűk, sem rövid, az elmúlt évben egy centit sem nőttem, inkább talán tömörödtem. Néztem az épen maradt tükörben csodálkozó arcomat, álltam a megalázott halmazban, a honvágy csúfságában, és biccentettem annak a kis figurának, aki lám, így hazatalált."