kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Örkény István : Elsárgult kéziratok. Írások a hagyatékból.

  • leírás
  • további adatok
Bővített, átdolgozott kiadás.

Örkény István művei. Új sorozat 10.

Szenvtelen kifejezéssel élve: pótkötetet tart az olvasó a kezében, hiszen Örkény István életmű-sorozatában a Novellák és az Egyperces novellák gyűjteményei az író rövidprózájának javát, korábban több kiadásban is számon tartott anyagát tartalmazták, míg itt, az Elsárgult kéziratok új, bővített kiadásának lapjain rég elfeledett, 1948 előtti újságokban, alig fellelhető, 1956 előtti kötetekben megjelent vagy hagyatékban maradt írások szerepelnek. E pótkötet azonban valóságos kincsesláda. Benne találjuk például azt a kis remeket (Dóra délelőttje), amely az 56-os forradalom utáni elhallgattatás idején maradt fiókban, s amelynek szereplői azonosak Déry Tibor későbbi Két asszonyának (s persze Makk Károly Szerelem című filmjének) hőseivel. Olvashatjuk a szilencium éveinek más, allegorikus történeteit is (Várakozók, Ars poetica), találunk kitűnő korai novellákat még a harmincas évekből, s az Így írtok ti mércéjével mérhető frenetikus irodalmi karikatúrákat kortárs szerzőkről (Déry, Sarkadi Imre, Karinthy Ferenc modorában). Három írás pedig a hagyatékból most debütál, köztük az 1947-es Őszibarack Örkény későbbi rövidtörténeteinek vérbeli előzménye.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kiadó: Palatinus, 2013
cikkszám / ISBN: 9789632741420
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 261
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák 1 000 Ft
Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Április (Egy ismeretlen regény első kiadása) Örkény István : Április (Egy ismeretlen regény első kiadása)

előjegyezhető

Örkény István : Jeruzsálem hercegnője Örkény István : Jeruzsálem hercegnője

előjegyezhető

Örkény István : Forgatókönyv Örkény István : Forgatókönyv

előjegyezhető

Örkény István : Párbeszéd a groteszkről Örkény István : Párbeszéd a groteszkről 1 500 Ft
Örkény István : Novellák I-II. Örkény István : Novellák I-II.

előjegyezhető

Örkény István : Kisregények Örkény István : Kisregények

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Önéletrajzom töredékekben Örkény István : Önéletrajzom töredékekben

előjegyezhető

Örkény István : Visszanézve - Arcképek, korkápek Örkény István : Visszanézve - Arcképek, korkápek

előjegyezhető

Örkény István : Meddig él egy fa? Örkény István : Meddig él egy fa?

előjegyezhető

Örkény István  : Budai bőjt Örkény István : Budai bőjt

előjegyezhető

Örkény István : Elsárgult kéziratok - Írások a hagyatékból Örkény István : Elsárgult kéziratok - Írások a hagyatékból 1 400 Ft
Örkény István : Rózsakiállítás Örkény István : Rózsakiállítás

előjegyezhető

Örkény István  : Meselevelek Örkény István : Meselevelek 1 200 Ft
Örkény István : Babik Örkény István : Babik 700 Ft
Örkény István : Forgatókönyv. Tragédia. Örkény István : Forgatókönyv. Tragédia.

előjegyezhető

Örkény István : One Minute Stories Örkény István : One Minute Stories

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Levelek egypercben Örkény István : Levelek egypercben

előjegyezhető

Örkény István  : Válogatott kisregények (Macskajáték - Tóték - Rózsakiállítás) Örkény István : Válogatott kisregények (Macskajáték - Tóték - Rózsakiállítás)

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Drámák - Tóték-Macskajáték Örkény István : Drámák - Tóték-Macskajáték

előjegyezhető

Örkény István : The flower show -  The Toth Family Örkény István : The flower show - The Toth Family

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák 2 500 Ft
Örkény István : Időrendben - Színművek Örkény István : Időrendben - Színművek

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák (1. kiadás) Örkény István : Egyperces novellák (1. kiadás)

előjegyezhető

Örkény István : Novellák Örkény István : Novellák

előjegyezhető

Örkény István : Örkény István : "Rózsakiállítás"

előjegyezhető

Örkény István : Búcsú - Kiadatlan novellák Örkény István : Búcsú - Kiadatlan novellák

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces levelek Örkény István : Egyperces levelek

előjegyezhető

Örkény István  : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Tóték - Macskajáték

előjegyezhető

Örkény István : Tóték / Macskajáték Örkény István : Tóték / Macskajáték

előjegyezhető

Örkény István : Időrendben - Arcképek, korképek Örkény István : Időrendben - Arcképek, korképek

előjegyezhető

Örkény István  : More One Minute Stories Örkény István : More One Minute Stories

előjegyezhető

Örkény István  : Időrendben - Regények Örkény István : Időrendben - Regények

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Nászutasok a légypapíron Örkény István : Nászutasok a légypapíron

előjegyezhető

Örkény István : Élőszóval - Drámák Örkény István : Élőszóval - Drámák

előjegyezhető

Örkény István : More One Minute Stories Örkény István : More One Minute Stories

előjegyezhető

Örkény István : Kisregények Örkény István : Kisregények

előjegyezhető

Örkény István : Egyperces novellák Örkény István : Egyperces novellák

előjegyezhető

Örkény István : Április Örkény István : Április

előjegyezhető

Örkény István : Kisregények II. Örkény István : Kisregények II.

előjegyezhető

Örkény István : Válogatott egyperces novellák Örkény István : Válogatott egyperces novellák

előjegyezhető

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár