Behbaháni, Szimin : Elhagyott szentély

A kötetet – az ELTE iranisztika tanszékével együttműködve fordította – Balogi Virág, Danyi Zoltán, Freund Éva, Nádasdy Ádám, Oravecz Péter, Szőcs Géza, Terék Anna, Turczi István és Weiner Sennyey Tibor. A kötet kísérőtanulmányait Jeremiás Éva és Szörényi László írta.

Szimin Behbaháni 1927-ben született Teheránban. Tizenkét éves kora óta alkotott, első műveit tizennégy évesen publikálta, sokáig Irán nemzeti költője volt, Irán nőstény oroszlánjának becézték. Pályafutása során számos irodalmi elismerésben részesült, kétszer jelölték Nobel-díjra. A költőnő régi perzsa versformát használva fogalmazta meg a forradalom utáni Iránban uralkodó hangulatokat.
“Mindig is azt mondtam, amit muszáj volt kimondani: hogy a halál ellen vagyok, a gyilkolás ellen vagyok és a bebörtönzés ellen vagyok” – nyilatkozta a költőnő 2012-ben a BBC perzsa nyelvű adásában. Behbaháni határozottan fellépett a megkövezés gyakorlata ellen is.

Behbahání perzsa ghazal versforma megújítója, melynek szabályai túlmutatnak a ritmikai jegyek behatárolásán, tradícionálisan egyetlen témája lehet, a szerelem, különösképp a reménytelen, viszonzatlan szerelem. Az iszlám miszticizmus, a szúfizmus hatása egyértelműen kimutatható a ghazalok többségében, melyek a szerelem tárgyát egy felsőbbrendű lényként ábrázolják. A szerelemre úgy tekintünk, mintha ez tenné teljessé az embert, és emelné a bölcsek közé, vagy csak ez tehetné boldoggá a költő lelkét. A perzsa ghazal témában szabadabb, mint az arab, viszont a formai megkötések nagyon szigorúak voltak (rímképlete: aaxaxa, többféle ritmikai képlete van, pl. ramal vagy hazadzs). Behbaháni formai újítása, a változatos sorfajták és rímképletek használata, érzékelhető, versei kevésbé dallamosak, mint a klasszikus darabok. Egy európai olvasó számára ez mégsem annyira megrázó, hiszen nálunk a költői formák lebontása már régen végbement és Ady Endrét is kevesen szeretik éppen a szimultanista versújítása miatt.

A könyv legkiemelkedőbb darabja lehetne a Szenvedő ige, de Szőcs Géza fordítása beemel egy sort Vörösmarty Merengőjéből is, ami nagyon bizarul hangzik egy huszadik századi perzsa versben. A rímkényszer miatt a vers tele fölösleges archaizálással. A perzsa szavak latin betűs átírása is hibás, helyesen: Madár-ám-rá degár/nemí-danám. A Kis dalok és a Pitypang a könyv legélőbb szövegei. Nádasdy Ádám néhány fordításában találunk rá igazán Behbahání egzotikus, törékeny világára.