Lengyel Menyhért életének története tipikusan XX. századi történet. És szívszorítóan magyar. A századelőn nem volt magyar drámaíró, aki nagyobb fénnyel és reménnyel indult volna Thália meghódítására mint ő. A húszas, harmincas években - az egyetlen Molnár Ferencet kivéve - nincs nála exportképesebb: ő jelenti az összeköttetést a berlini, londoni, New York-i színpadok és Budapest között. [...] A világhírért cserébe azonban - mint Magyarországon szokásos - irodalmi rangja elvesztésével fizet: idehaza kinevezik ˝darabgyárosnak˝, nevét kitörlik az irodalmi köztudatból - és a műsortervekből. A történet itt akár véget is érhetne, ha Lengyel Menyhért nem követi el azt az indiszkréciót, hogy túléli saját legendáját. És ekkor a Lengyel-legenda egyszeriben ellenkező előjelet kap: főhőse többé már nem ˝sikerember˝, ˝színpadi technikus˝, ˝témafabrikáns˝, hanem ˝a világ legidősebb gyakorló drámaírója˝, aki ˝felült egy szekérre Újvárosban és elindult rajta a nagyvilágba˝, aki, bár itthon elfelejtették és megtagadták, mindig ˝magyarul gondolkodott és magyarul álmodott.