Duncan, Isadora : Életem

„Duncan kisasszony…akinél szebben senki se táncolt ezen a világon…, nos, igen, Duncan kisasszony úgy gondolkodik, hogy a tánc mint művészet a test művészete, melyben a főszerep az izmoknak, a húsnak jut... Társa a zene. A kettő együtt valami pazarul emberi, művészi élvezetet szolgáltat. Pazarul emberi! Különlegesen emberi!... Megtiltották Duncan kisasszonynak, hogy a saját lelke szerint való emberi művészetet űzzön: megtiltották, hogy amikor az izom és a hús az ő művészi anyaga, izommal és hússal dogozzon. Ezzel agyonütötte a berlini spíszbürgerizmus Duncan táncművészetét; azaz agyonütötte volna, ha lehetne.” (Csáth Géza, 1906) „…viszontláttam táncában szobor-ismerőseimet megelevenedve. Tudom, hogy azok a pompeji nimfák, miknek képei bennem élnek, csak így mozdulhatnak meg, mint ez a táncköltő. Ugyanis a mozgás logikája szerint. Mert valamint egy építőművész egy ledőlt oszlopból meg képes konstruálni egy templomot, úgy ez a bámulatos műveltségű leány, a látott fix mozdulatokból építi föl logikus törvény szerint táncait…”(Jászai Mari, 1902)