Barankovics István : Egyetemes zsinat és vasfüggöny

Az 1962-ben New Yorkban kiadott tanulmányában az emigráns szerző örömmel üdvözölte a II. Vatikáni Zsinat meghirdetését. Különösen értékelte az egyháznak azon szándékát, hogy tágabbra kívánja nyitni kapuit a világi hívők előtt. Véleménye szerint ma általában a hívek adják az egyház életének anyagi alapját és szinte egész világi befolyását. Az ő feladatukká vált az egyház szociális, politikai, gazdasági és kulturális tanításainak megvalósítása. Az ő különleges feladatuk az egyház tájékoztatása a szociális, politikai, gazdasági helyzetről, igényekről és reformokról. Komoly részük van az egyház idevágó tanításainak formálásában is. Közreműködésük nélkül a kul- túregyház élete jórészt a liturgiára és az aszketikára zsugorodnék. Barankovics azonban világosan rámutatott arra is, hogy a vasfüggöny mögött élő keresztények számára az együttélés 1962-ben nem szabad választás, hanem ténykérdés, hasonló mint aminőt az első századok keresztényei számára az a tény jelentett, hogy egy harcosan ellenséges pogány birodalomban kellett a kereszténységet tovább életben tartaniuk. Részletesen elemezte a „vasfüggöny mögötti ember” kiszolgáltatott helyzetét és ragaszkodását a demokrácia értékeihez. Egyben jelezte, hogy ettől függetlenül az evangéliumi értékek terjedésének érdeke az egyház külső megjelenésének demokratizálása, a felesleges és idejét múlt pompa korlátozása. Síkra szállt az egyház erkölcsi tanításának dogmatikus értelmezé­séből származó hátrányos megkülönböztetések megoldásáért. Külön fejezetben foglalkozott a tudomány és vallás viszonyának kérdésével, a kettő ellentétét hamis tanításnak, széles tömegek félművelt felfogásának minősítette, hiszen modern hívő katolikus tudósok egész sora nem lát ellentétet vallása és tudománya között. Barankovics végül arra a következtetésre jutott, hogy a vasfüggöny mögötti katolikusok hozzájárulása a zsinat sikeréhez legfőképpen az ő mindennapi szenvedésük hitükért, szeretetük az egyház iránt és türelmes várakozásuk.