William Somerset Maughamot – a legnépszerűbb angol elbeszélők egyikét – jól ismerik a magyar olvasók, hiszen a legutóbbi évtizedben is több elbeszéléskötete jelent meg magyarul.
Maugham beutazta egész Amerikát, Európát, a Közel- és Távol-Keletet, a Csendes-óceáni szigetvilágot, s élményeiről, megfigyeléseiről több kötetnyi egzotikus tárgyú elbeszélést írt.
Ezekből – főleg a Malájföldön játszódóakból -gyűjtöttünk össze tizenhét novellát. Az elbeszélések főszereplői angol gyarmati tisztviselők, ültetvényesek. Elsősorban az ő életük – nem annyira a bennszülötteké – érdekli az írót. Többnyire tragikus sorsú emberek, akik számkivetetteknek érzik magukat a trópusokon és szívesen kitárulkoznak az idegen utazó előtt. „Gyakran megesett már velem – írja Maugham egyik novellájában –, hogy valaki a dzsungelbeli magányos őrhelyén vagy egy nyüzsgő kínai város közepén egy magában álló rideg, fényes házban olyan történeteket mondott el magáról, amit még bizonyára soha egy teremtett léleknek se mesélt el. Hisz én csak amolyan futó ismerős voltam, akit addig sose látott, s többé nem is fog látni, vándor, aki egy pillanatra felbukkant egyhangú életében, s akinek valamilyen mohó vágy ösztönzésére feltárta a szívét. Ilyen módon néha egyetlen éjszaka folyamán (egy-két szódásüveg és egy flaska whisky mellett, midőn az ellenséges, kifürkészhetetlen világ kívül esik az acetilénlámpa körén), többet tudtam meg egy emberről, mintha tíz éve ismertem volna. Annak, akit érdekel az emberi lélek, épp az efféle vallomás az utazgatás egyik nagy gyönyörűsége.”