'… II. Henrik stílusú ebédlő, bársonyfüggöny papa dolgozószobájában: e szentély bútorai feketére pácolt körtefából voltak: elbújtam az íróasztal alatti fészekben, árnyékba burkolództam: sötét volt, meleg volt, és a szőnyeg vöröse a szemembe sikoltott. Így telt el a kisgyermekkorom. Néztem, tapogattam, védet helyzetben ismerkedtem a világgal' – írja a XX. századi francia irodalom egyik nagyasszonya, Simone de Beauvoir önéletrajzi visszaemlékezésének elején a kezdetekről. Hogy mit jelent polgárnak lenni, erre tanít ez a könyv.
Valóban, mit? Jelent anyagi biztonságot, évszázadok alatt kialakult viselkedési önállóságot, szabadságot és bátorságot, a saját vélemény alkotásának luxusát. Ilyen háttérrel juthatott el a kislány, aki 1908-ban beleszületett a Boulevard Raspail polgári biztonságának és bigott katolicizmusának világában, Sartre társaként a századunkat formáló egyik jelentős szellemi áramlat, az egzisztencializmus nagyjai közé.