"...így vagy úgy - a barikád emberjogi oldalára kerültem. És akkor még nem láttam azt a hétkötetes iratcsomót, azt az ezerkétszáztizennyolc oldalt, amely négy hajdani esztendőmnek - 1986 áprilisától 1989 decemberéig -, életem fordulópont előtti négy döntő évének a lehallgatási jegyzőkönyveit tartalmazza. Kézzel írt, gondosan lekörmölt feljegyzések ezek, zömében ugyanazzal a kézírással, de időről időre fel-felbukkan egy másik kézírás is, ki tudja: szabadságon volt vagy éppen betegeskedett a krónikás? Egy másik lehetséges regény az is, a lehallgatótiszt(ek) története. Hány meg hány látószöge van ennek az egésznek, amíg térbelivé válik - válhatna! - a múlt. Kaptam már azelőtt egy soványka, körülbelül hetven oldalnyi követési dossziét rólam szóló jelentésekkel a Volt Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottságtól, de 2006-ban hirtelen feltárult előttem a szürke pokol. Mert akkor kellett rájönnöm, hogy a pokol nem fekete, és nem is tűzvörös, hanem szürke. A pokol egy hosszú, unalmas lehallgatási dosszié, amelyből mindent meg lehet tudni, és semmit sem. Hallgatnak nappal, hallgatnak éjjel, hallgatják tizenegy éves kisfiamat és nyolcéves kislányomat is. A pokol az egykori balsejtelmek beigazolódása. A pokol a szégyen, hogy tudtad, és mégsem hitted el igazán, csak most, amikor látod papírra vetve. A pokol az, hogy már nem tudod gyűlölni sem besúgóidat." - Markó Béla.