categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Polcz Alaine : Egész lényeddel

  • description
  • additional information
„Egész ​lényeddel” című könyve férjéhez, – a néhány éve elhunyt – Mészöly Miklós íróhoz fűződő szerelméről, élethosszig tartó szerető gondoskodásáról, kapcsolatuk – házasságuk – több, mint ötven évéről, a halálra való készülődésről és a gyászról szól. Az olvasó találkozhat az élettel teli, alkotó Mészöly Miklóssal, láthatja öregségében, és leülhet egy pillanatra felesége mellé elbúcsúzni a haldoklótól."
A cím nagyon kifejező, hisz a könyv végsősoron „az ember egész lényében élő szeretetről szól”. Az írónő saját bevallása szerint a szerelemről ír könyvet. De a nagy kérdés kutatásán kívül beavat férje egy-egy írásába, illetve azok hátterébe. Kik voltak az egyes szereplők mögött lévő valós személyek, illetve hogyan gondolta Mészöly azt, amit leírt.
Azon túl, hogy Polcz Alaine leírta házasságukat, megragadott valamit minden szerelem és minden kapcsolat történéséből is; azt, hogy képtelenek vagyunk kilépni önmagunkból, nem ismerjük igazán a másikat:
„Ez az élet, az irodalom, a szerelem, a hit története, történése. Néhány dolgot megértünk az egészből – majdnem mindig ez történik –, de a teljességet? Egyáltalában lehet a teljességet megélni, megérteni? Legnagyobb akadálya ennek, hogy elsősorban (és mindig) önmagunkat, saját érzéseinket tudjuk átélni – főként a szerelemben –, a másikét nem.”
Összegezve: ez a könyv Polcz Alaine – a gondoskodó hitves, a meghalással foglalkozó szakember és a kíméletlenül őszinte írónő – tanúságtétele.
condition:
category: Books > Literature > Novel >
publisher: Jelenkor, 2012
item number / ISBN: 9789636765200
binding: paperback
pages: 176
language: Hungarian

more from this author

Polcz Alaine : Kit szerettem? Mit szerettem? Polcz Alaine : Kit szerettem? Mit szerettem?

pre-order

Polcz Alaine : Karácsonyi utazás Polcz Alaine : Karácsonyi utazás

pre-order

Polcz Alaine : Macskaregény Polcz Alaine : Macskaregény

pre-order

Polcz Alaine : Nem trappolok tovább Polcz Alaine : Nem trappolok tovább

pre-order

Polcz Alaine : Meghalok én is? A halál és a gyermek Polcz Alaine : Meghalok én is? A halál és a gyermek

pre-order

Polcz Alaine : Befejezhetetlen - Könyv a szerelemről Polcz Alaine : Befejezhetetlen - Könyv a szerelemről

pre-order

Polcz Alaine  : Rend és rendetlenség Polcz Alaine : Rend és rendetlenség

pre-order

Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! - Egészségesen, gyorsan, olcsón Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! - Egészségesen, gyorsan, olcsón

pre-order

Polcz Alaine : Kit siratok? Mit siratok? Polcz Alaine : Kit siratok? Mit siratok?

pre-order

Polcz Alaine : Meghalok én is? A halál és a gyermek Polcz Alaine : Meghalok én is? A halál és a gyermek

pre-order

Polcz Alaine  : Együtt az eltávozottal Polcz Alaine : Együtt az eltávozottal

pre-order

Polcz Alaine : Asszony a fronton - Egy fejezet az életemből Polcz Alaine : Asszony a fronton - Egy fejezet az életemből 3,000 Ft
Polcz Alaine  : Macskaregény Polcz Alaine : Macskaregény

pre-order

Polcz Alaine : Gyászban lenni Polcz Alaine : Gyászban lenni

pre-order

Polcz Alaine  : Kit szerettem? Mit szerettem? Polcz Alaine : Kit szerettem? Mit szerettem?

pre-order

Polcz Alaine  : Leányregény Polcz Alaine : Leányregény

pre-order

Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! (Egészségesen, gyorsan, olcsón) Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! (Egészségesen, gyorsan, olcsón)

pre-order

Polcz Alaine : Két utazás Erdélyben Polcz Alaine : Két utazás Erdélyben

pre-order

Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! Polcz Alaine : Főzzünk örömmel!

pre-order

Polcz Alaine : A rend és a rendetlenség jelensége az emberi cselekvésben Polcz Alaine : A rend és a rendetlenség jelensége az emberi cselekvésben

pre-order

Polcz Alaine : A halál iskolája Polcz Alaine : A halál iskolája

pre-order

Polcz Alaine  : Ideje az öregségnek - Naplójegyzetek 2002-2006 Polcz Alaine : Ideje az öregségnek - Naplójegyzetek 2002-2006

pre-order

Polcz Alaine  : Leányregény Polcz Alaine : Leányregény

pre-order

Polcz Alaine : Éjjeli lámpa Polcz Alaine : Éjjeli lámpa

pre-order

Polcz Alaine : Kit siratok? Mit siratok? Polcz Alaine : Kit siratok? Mit siratok?

pre-order

Polcz Alaine : Asszony a fronton Polcz Alaine : Asszony a fronton

pre-order

Polcz Alaine : Világjáték - Dinamikus játékdiagnosztika és játékterápia Polcz Alaine : Világjáték - Dinamikus játékdiagnosztika és játékterápia

pre-order

Polcz Alaine : A rend és a rendetlenség jelensége az emberi cselekvésben Polcz Alaine : A rend és a rendetlenség jelensége az emberi cselekvésben

pre-order

Polcz Alaine : Asszony a fronton - Egy fejezet életemből. Polcz Alaine : Asszony a fronton - Egy fejezet életemből.

pre-order

Polcz Alaine : Éjjeli lámpa Polcz Alaine : Éjjeli lámpa

pre-order

Polcz Alaine : A Wartime Memoir – Hungary 1944-1945 Polcz Alaine : A Wartime Memoir – Hungary 1944-1945

pre-order

Polcz Alaine : Élet és halál titkai Polcz Alaine : Élet és halál titkai

pre-order

Polcz Alaine : Asszony a fronton. Dedikált Polcz Alaine : Asszony a fronton. Dedikált

pre-order

Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! (Egészségesen, gyorsan, olcsón) Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! (Egészségesen, gyorsan, olcsón)

pre-order

Polcz Alaine  : A rend és a rendetlenség jelensége az emberi cselekvésben Polcz Alaine : A rend és a rendetlenség jelensége az emberi cselekvésben

pre-order

Polcz Alaine : Az életed, Bíró Berta Polcz Alaine : Az életed, Bíró Berta

pre-order

Polcz Alaine : Ideje a meghalásnak Polcz Alaine : Ideje a meghalásnak

pre-order

Polcz Alaine : Ideje az öregségnek Polcz Alaine : Ideje az öregségnek

pre-order

Polcz Alaine : Életszakácskönyv szingliknek egyedülállóknak, özvegyeknek és cölibátusban élő papoknak Polcz Alaine : Életszakácskönyv szingliknek egyedülállóknak, özvegyeknek és cölibátusban élő papoknak

pre-order

Polcz Alaine : Álomnapló (1961-2007) Polcz Alaine : Álomnapló (1961-2007)

pre-order

Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! (Dedikált példány) Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! (Dedikált példány)

pre-order

Polcz Alaine : Kit szerettem? Mit szerettem? Polcz Alaine : Kit szerettem? Mit szerettem?

pre-order

Polcz Alaine : Az életed, Bíró Berta Polcz Alaine : Az életed, Bíró Berta

pre-order

Polcz Alaine : Asszony a fronton - Egy fejezet életemből Polcz Alaine : Asszony a fronton - Egy fejezet életemből

pre-order

Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! (Egészségesen, gyorsan, olcsón) [Dedikált példány] Polcz Alaine : Főzzünk örömmel! (Egészségesen, gyorsan, olcsón) [Dedikált példány]

pre-order

Polcz Alaine : Éjjeli lámpa Polcz Alaine : Éjjeli lámpa

pre-order

Polcz Alaine  : A rend és a rendetlenség - jelensége az emberi cselekvésben (Dedikált) Polcz Alaine : A rend és a rendetlenség - jelensége az emberi cselekvésben (Dedikált)

pre-order

Polcz Alaine : Asszony a fronton - Egy fejezet életemből Polcz Alaine : Asszony a fronton - Egy fejezet életemből

pre-order

Polcz Alaine : Karácsonyi utazás (Halál és cserepek) Polcz Alaine : Karácsonyi utazás (Halál és cserepek)

pre-order

Polcz Alaine  : Karácsonyi utazás Polcz Alaine : Karácsonyi utazás

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty