Benes az első világháború idején és azt követően is szerepet vállal az Osztrák—Magyar Monarchia - és így a történelmi Magyarország - feldarabolásában. A két háború közötti periódusban, külügyminiszterként, majd államelnökként a kialakult európai rend fenntartásának egyik kulcsfigurája, a magyar revíziós törekvések egyik leghatásosabb ellenfele. A második világháború előtti Csehszlovákia felbomlását követően emigrációba vonuló politikust a világégés idején a „három nagy" Roosevelt, Sztálin és Churchill, egyaránt legitim tárgyalópartnerként kezelik, így azután a szövetségesek győzelmét követően, szinte magától értetődően adódott, hogy az újjáalakult Csehszlovák állam elnökeként térjen viszsza. Ebben a minőségében kötődnek nevéhez az elhíresült dekrétumok, amelyek - túl a magyar és német kisebbség meghurcoltatásain - máig hatóan befolyásolják a politikai reflexeket. A kommunista hatalomátvételt nem tudván megakadályozni 1948 után élete végéig tulajdonképpen belső emigrációban él.
A szerző e politikusi pálya végigtekintésekor annak - az olvasó számára is figyelemfelkeltő, alkalmasint bizonytalanságot is ébresztő - a kérdésnek a megválaszolását tűzi ki célul, hogy „Edvard Benes a közép-európai történelem pozitív alakja-e [...] avagy egy negatív szereplő akinek tévedéseit, machiavellizmusát és könyörtelen cinizmusát a magyar nemzet és a többi közép-európai nemzet (németek, szlovákok, lengyel), sőt maguk a csehek) súlyosan megsínylették?"

„Magyarország, illetve a magyar nemzet 20. századi történelme szempontjából Edvard Beneš az egyik legfontosabb „nem magyar” közép-európai politikus. Pályájának fontos állomásai szinte minden esetben keresztezték a magyar történelem útját” - kezdi a fiatal történész szerző a monográfiáját. A kötet az első modern Benes-életrajz magyar nyelven, magyar szerzőtől, magyar szemszögből.