Tamkó Sirató Károly életműve megtanít minket arra, hogy léteznek olyan területei a költészetnek, amelyek felé tovább lehet lépni, vagyis a költészet kereteit ki lehet tágítani, de ez nem jelenti semmilyen formában a költészet egyéb, akár hagyományos formáinak az eltűnését. Ahogy Mallarmé írja, a költészet egyetemes forrás, nincs okunk bármit is kizárni abból: Tamkó és az egész XX. századi költészeti kavalkád szintén erre tanít. [...] Tény, hogy a Dimenzionista Manifesztum törvényét nem csak nagyszerű aláíróik, hanem a megjelenése óta eltelt harminc esztendő művészeti fejlődéseredményei is hitelesítették, de tény az is, hogy a magasabb egyensúlyhoz ahogy Tamkó fogalmazott valóban nélkülözhetetlenül jelen van a hagyományos költészet is, vagyis a költészet minden formája. Mondhatnánk így is, összegzésként: Tamkó életművét és az elmúlt évtizedeket vizsgálva azt állapíthatjuk meg, hogy szerencsére minden belefér a költészetbe, vagy hogy egy verseskötet címére is utal.