kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Tóth Lőrincz : Emlékezés Zlinszky Imre [a budapesti ítélőtábla bírája, jogi szakíró, az MTA levelező tagja] lev. tagra

1 800 Ft
  • leírás
  • további adatok

.....
[Zlinszky Imre (Pest, 1834. november 4. – Balatonfüred, 1880. július 14.) a budapesti ítélőtábla bírája, jogi szakíró, az MTA levelező tagja. 
Pest vármegyei előkelő, nemesi családban született Zlinszky Imre. Atyja, János, akit 18 éves korában elvesztett, Pest vármegye főszolgabírája volt, aki tehetséges fiát szigorú nevelésben részesítette. Tanult Pesten a piaristáknál, s már ekkor hajlamot mutatott az írói pályára; a jogtudományokat pedig a pesti egyetemen végezte. Korán árván maradt, mérsékelt örökségét csakhamar elköltötte és kénytelen volt hivatalt vállalni. Egy ideig az akkor helytartótanácsnál is szolgált, de csakhamar a bírói pályára lépett. Bíróként szolgált Jászberényben, Cegléden, Kecskeméten, ahol 1867-től törvényszéki bíró volt. 1869-ben a pesti Semmítőszékhez került, majd 1871-ben a Ítélőtáblánál pótbíróként, 1875 – 1880 között kúriai bíró volt. Irodalmi munkássága során főleg magánjoggal és polgári eljárásjoggal foglalkozott. Írói pályafutását a Jogtudományi Közlönynél kezdte, amelynek szerkesztője is volt. Főleg öröklési jogi kérdésekben konzervatív álláspontot foglalt el (pl. az öröklött és a szerzett vagyon különbségtételének fenntartása kérdésében). Olyan elveket vallott, amelyek a haladással szemben az ősi, lényegében feudális jogintézményeket védelmezték. Azonban tudósként a társadalmi haladást, minél több ember jólétének és boldogságának előmozdítását tekintette elsődleges célnak, melynek megvalósításához elengedhetetlennek tartotta a jogi rendszer megreformálását. Életművének fontos részét képezik a kommentárok, amelyek végrehajtási törvényekkel, örökösödési eljárásokkal, váltó-, kereskedelmi és közjegyzői eljárásokkal kapcsolatosak. 1876. június 6-án választották az MTA levelező tagjává. Számos jogi kommentár és gyakorlati jogi kézikönyv szerzője volt. Túlfeszített munkatempója megtörte egészségét, így 1880. július 14-én, 45 éves korában, Balatonfüreden halt meg.  - Wikipédia]

(Értekezések a Társadalomtudományok Köréből VI. kötet 11. szám) Szerk. Pesty Frigyes.

Felvágatlan példány.

állapot:
kategória: Könyv > Jog >
kategória: Könyv > Életrajz >
kiadó: Bp., 1881. M. T. Akadémia.
cikkszám / ISBN: 0055951
kötés: fűzve
oldalszám: 40
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár