"Tömegtájékoztatási eszközeink ritkán adnak hírt arról, ami tágabb térségünkben, vagyis a Baltikum, az Adriatikum és a Fekete-tenger között történik... Az ukrajnai narancsos forradalomra odafigyeltünk néhány napig, de aligha gondolkodtunk el azon, hogy Kijevben miért tüntetett személyes jelenlétével mind Lech Wałęsa egykori, mind Aleksander Kwaniewski, akkor hivatalban lévő köztársasági elnök a megnyert választások érvényesítéséért síkra szállt Viktor Juscsenko mellett. És hallhattunk a lengyel-orosz kapcsolatok elhidegüléséről, de ennek egyik fontos oka elkerülte figyelmünket, az, hogy Putyin elnök nem ismerte el a lengyel tisztek és rendőrök 1940-ben történt lemészárlását népirtásnak. Miért lett Lengyelország reflexszerűen gyanakvó az elmúlt években tapasztalható német-orosz közeledésre, és miért állt ki az Egyesült Államok mellett az iraki háború idején? E kérdésekre a múlt század lengyel történelmében is választ találhatunk. A XX. század lengyel históriája legrövidebben kulcsszavakban írható le. Piłsudski, lengyel-bolsevik háború, Molotov-Ribbentrop-paktum, Katyń, Monte Cassino, gettófelkelés, varsói felkelés, a fejüknél összenőtt ikerpár: Teherán és Jalta, 1956: a poznańi munkásfelkelés és Gomułka, 1968 lengyel márciusa, tengerparti sortüzek - 1970, Szolidaritás. Miként készültek a lengyelek öt negyedszázadon át arra, hogy ha a történelem esélyt kínál hazájuk helyreállítására, azt ki tudják használni? ...1918 és 1920 között mind a tárgyalóasztaloknál, mind a harctereken helytálltak. Lengyelország 1918-ban felkerült Európa térképére, amelyből a két totaliárius birodalom radírozta ki 1939 nyárutóján, kora őszén. A megmaradásért a legkilátástalanabb helyzetben is folytatott küzdelem, a világ összes frontján Polóniáért vívott hősi harc a lengyel nemzet hitét bizonyítja."