Bubryák Orsolya : Családtörténet és reprezentáció - A galgóci Erdődy-várkastély gyűjteményei

A vág-völgyi Galgóc kis várkastélya aligha vált volna a magyar történelmi emlékezet helyévé, ha a genius loci Erdődy György (1680-1759) birtokszerzésével nem költözött volna ide. A család felmenői a Bakócz nevet viselték, birtokaik főleg Horvát- és Nyugat-Magyarországon voltak. A 18. századra a birtok felaprózódott. A galgóci várat György 1720-as Magyar Királyi Kamara elnökévé kinevezésekor kapta – a kastély a Rákóczi szabadságharcban résztvevő Forgách Simoné volt. Erdődy György királyi jóváhagyással hitbizománnyá nyilvánította a birtokot. Ez a lépése lett a gyűjtemény bázisa.

A szerző 2003-ban kezdett foglalkozni Erdődy György mecénási tevékenységével. Azután, hogy a pozsonyi dóm 18. században elbontott gótikus főoltára eredetéről Endrődi Gábor 1998-ban tanulmányt publikált. Abban derült ki: a galgóci Betlehem-oltárt György vitte át várkápolnájába – azaz megmentette. Bubryák Orsolya először felállította a család genealógiáját és felgöngyölítette az öröklések sorát. Úgy, hogy több levéltárban naponta csak három okmányt adnak kézbe. A galgóci Erdődy-levéltár egyik felét ma a bécsi Haus-, Hof und Staatsarchivban, más részét szlovák levéltárakban őrzik. Kellett a sikerhez, hogy beletanuljon a régi korok bonyolult öröklésrendjébe. Az egyes végrendeletek, hagyatéki leltárak láttán kiolvashatta a művek provenienciáját. Egy legendás, szétszóratott gyűjtemény csaknem 500 éven át tartó formálódását követte. A kastély kincstár ezüstműves remekei különösen kitartó nyomozást igényeltek. Az akkori szokások szerint a díszedény-készletek a leányágon, nászajándékként vándoroltak. Az első asszony, aki egyben akarta tartani a „műgyűjteményt”, Rákóczi Erzsébet, Erdődy György felesége volt. Ő többet látott a tárgyakban, mint a fontban vagy márkában mért ezüst súlya. A hitbizomány intézménye biztosította, hogy a tárházak is elidegeníthetetlen családi birtokként egyben maradjanak. A 19. században pedig már – sajnos – egyben értékesíttessenek. Az ezüstre Erdődy-család 1911-ben például vételi ajánlatot kapott J.P. Morgan milliárdostól. Akkor a Vasárnapi Újság fotóst küldött ki, hogy felhívja a figyelmet az ötvös-remekekre. A hazafiúi igyekezet ellenére a Nemzeti Múzeumnak nem lett forrása a vételre. 1920-ban Galgóc csehszlovák megszállásakor a főbb darabokat Budapestre mentették, ahol 1930-ban, az Ernst Múzeumban kisebb egységekben elárverezték. Ekkor a Nemzeti Múzeum mégis megszerezett egy-egy kincset, köztük Erdődy Anna serlegsorozatát, amelyen József történetét az augsburgi műhely egyik csúcsaként (Elias I. Drentwett, 1632) tartja számon a műtörténet. Tipikus a várkastély festményeinek sorsa is. A sajtó múlt századelőn készült fotói szerint az első emeleti folyosón holland és spanyol festők művei, a másodikon az ősgaléria, a Rajcsányi-féle festett családfa és valószínűsíthetően Mányoki, Kupeczky képek lógtak. Külön titok Mátyás király három trónkárpitja Galgócról (1476-1490), amelyből a Nemzeti Múzeumban őrzött darab most éppen Firenzében látható (l. MÉ 2013/9). De a további két darab sorsát csak feltételezések övezik. Az egyik, miseruhává alakított töredékként, szintén a fenti múzeumban van. Címerrészlete a műkereskedelemben Ipolyi Arnoldhoz és László Fülöphöz kerülhetett, de ez csak feltételezés, mert az esztergomi aranykárpit 1791 utáni sorsa ismeretlen. A meglévőről 1880-ban derült ki, hogy a Bakócz címer alatt Mátyásé rejtőzik. Ezt a darabot 1920 után többször is magyarországi birtokok cseréjét kérve – a család végül adományozással tette a Nemzeti Múzeumba.