kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Nagy Lajos : Budapest nagykávéház

  • leírás
  • további adatok
A kötet három regényt tartalmaz. Az 1926-ban az író saját kiadásában megjelent A vadember egy képzeletbeli kisvárosban, Marosvárosban játszódik. Ez a hely távol fekszik a fővárostól, de van benne kávéház vagy színház, van helyi újság, s egyaránt lakják nagyon gazdag és nagyon szegény emberek. Főhőse Ivanovics Antal, nehezen meghatározható forrásokból élő, írónak készülő nagy erejű, nagy indulatú fiatalember, a "vadember", aki bármilyen szegény is, azért mégiscsak úr ebben a városban. "Nem úgy úr, hogy sok a pénze, hogy mások dolgoznak érte, s ő csupán dúskál a földi javakban, hanem úgy, hogy félnek tőle, félnek a lesújtó kritikájától, a haragos szavától, a félelem nélkül való támadásától." A regény váza egyszerű és sablonos. A sztorinál sokkal fontosabb Ivanovics vademberségének társadalmi magyarázata: maga körül csak szegénységet, igazságtalanságot, butaságot és erkölcstelenséget lát, s mivel változtatni nem tud rajta, csak a keserű dühöngés és az apró igazságtevés jut osztályrészéül, hasonlatosan a Vadnyugat jó cowboyaihoz, akik egyedül küzdenek a várost uralmuk alatt tartó gengszterek ellen. Ivanovics azonkívül az író szócsöve is, aki ".már régen számot vetett önmagával, és úgy ítélt, hogy a írás az, amit tud". ; Az 1936-ban írt Budapest nagykávéház Nagy Lajos egyik legjobb műve. Az író itt már tökéletesen birtokában van az általa kialakított mozaiktechnikának. A regény az 1935-ös év egyetlen nyári hónapjának világpolitikai, társadalmi és magánéleti eseményeit villantja fel, ahogy azt egy budapesti kávéház emberei látják, illetve mindazt, ami velük megesik. Állandó témája a Budapestben kávéjukat "evő" embereknek, hogy lesz-e háború és mikor, megtámadják-e az oroszok a négust, s ha igen, mikor. A másik középponti problémával néhány fiatal író, újságíró küszködik: új lapot kell alapítani. Először az Északi Fény címben állapodnak meg, s forradalmi, baloldali szellemben, aztán a Kelevéz cím s nemzeti szellem mellett döntenek, majd néhány új ember bevonásával Harmattá változik, azután Panorámaként polgári tendenciákat képvisel, hogy legvégül csakugyan megvalósuljon a Csatorna, egy álhírlapíró zsaroló szennylapja. A kávéházba jönnek a Sachs lányok is, hogy legidősebb, szegény nővérükkel jót cselekedjenek, amíg az hirtelen meg nem gazdagszik és egycsapásra kibírhatatlanná nem válik. Itt fájt örökösen a feje szegény Schwarznak, míg ki nem derült, hogy agydaganata van. A szép Dobosiné is törzsvendég, itt szerzi a pénzes palikat. A polgári Pest hiteles keresztmetszete a regény, s a háttérben ott a fenyegető rém: a háború. ; A három boltoskisasszony (1938) hagyományos és sok vonatkozásban konvencionális kisregény, amelyben a sztori (a három árva lány egymás közötti torzsalkodása, majd polgári megalkuvása a sorssal) az uralkodó, s az írónak nem sikerül, ami a Budapest nagykávéházban a főváros esetében oly fényesen sikerült, nem tudja láthatóvá tenni a tipikus poros-sáros magyar falu társadalmát. Feledhetetlen azonban egy epizódfigura: a borkereskedő Hamburger Izsó. - A kötetet széles körben érdemes ajánlani.
állapot:
kategória: Könyv > Szépirodalom >
kiadó: Polar Könyvek, 1996
cikkszám / ISBN: 0003180
kötés: fűzve
oldalszám: 449
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Nagy Lajos : A falu álarca Nagy Lajos : A falu álarca

előjegyezhető

Nagy Lajos    : Képtelen természetrajz Nagy Lajos : Képtelen természetrajz

előjegyezhető

Nagy Lajos : Razzia Nagy Lajos : Razzia

előjegyezhető

Nagy Lajos : Az Eskü-téri római erőd, Pest város őse. Nagy Lajos : Az Eskü-téri római erőd, Pest város őse.

előjegyezhető

Nagy Lajos : Az Andrássy-ut -  Novellák Nagy Lajos : Az Andrássy-ut - Novellák

előjegyezhető

Nagy Lajos : Képtelen természetrajz. Karcolatok. Nagy Lajos : Képtelen természetrajz. Karcolatok.

előjegyezhető

Nagy Lajos : Képtelen természetrajz és más karcolatok Nagy Lajos : Képtelen természetrajz és más karcolatok

előjegyezhető

Nagy Lajos  : Falu Nagy Lajos : Falu

előjegyezhető

Nagy Lajos : Az aquincumi orgona Nagy Lajos : Az aquincumi orgona

előjegyezhető

Nagy Lajos : Nagy Lajos válogatott művei Nagy Lajos : Nagy Lajos válogatott művei

előjegyezhető

Nagy Lajos : Az Eskü-téri római erőd, Pest város őse. Nagy Lajos : Az Eskü-téri római erőd, Pest város őse.

előjegyezhető

Nagy Lajos  : János az erősebb Nagy Lajos : János az erősebb 1 000 Ft
Nagy Lajos : Képtelen természetrajz (1. kiadás) Nagy Lajos : Képtelen természetrajz (1. kiadás)

előjegyezhető

Nagy Lajos : Képtelen természetrajz. Karcolatok. Nagy Lajos : Képtelen természetrajz. Karcolatok.

előjegyezhető

Nagy Lajos  : Kiskunhalom Nagy Lajos : Kiskunhalom 400 Ft
Nagy Lajos : Az Eskü-téri római erőd, Pest város őse. Nagy Lajos : Az Eskü-téri római erőd, Pest város őse.

előjegyezhető

Nagy Lajos : Budapest nagykávéház [Első kiadás] Nagy Lajos : Budapest nagykávéház [Első kiadás]

előjegyezhető

Nagy Lajos : Emberek állatok Nagy Lajos : Emberek állatok

előjegyezhető

Nagy Lajos : Képtelen természetrajz Nagy Lajos : Képtelen természetrajz

előjegyezhető

Nagy Lajos : Tízezer kilométer Szovjetoroszország földjén Nagy Lajos : Tízezer kilométer Szovjetoroszország földjén

előjegyezhető

Nagy Lajos : Képtelen természetrajz és más karcolatok Nagy Lajos : Képtelen természetrajz és más karcolatok

előjegyezhető

Nagy Lajos : -- válogatott művei Nagy Lajos : -- válogatott művei

előjegyezhető

Nagy Lajos : A falu álarca [Aláírt példány] Nagy Lajos : A falu álarca [Aláírt példány]

előjegyezhető

Nagy Lajos : Az Andrássy-ut -  Novellák Nagy Lajos : Az Andrássy-ut - Novellák

előjegyezhető

Nagy Lajos : Budapest nagykávéház [Első kiadás] Nagy Lajos : Budapest nagykávéház [Első kiadás]

előjegyezhető

Nagy Lajos : Testvéri szó bujdosó magyarokhoz - Igehirdetések [Dedikált példány] Nagy Lajos : Testvéri szó bujdosó magyarokhoz - Igehirdetések [Dedikált példány]

előjegyezhető

Nagy Lajos : A tanítvány (Első kiadás, dedikált példány) Nagy Lajos : A tanítvány (Első kiadás, dedikált példány)

előjegyezhető

Powered by Axio
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár