Ernest Hemingway az első világháborúban önkéntesként szolgált az olasz hadseregben. 1918-ban, 19 éves korában Fossalta di Piavénál súlyosan megsebesült a fején és a térdén az olaszok caporettói veresége és visszavonulása után. Ebből az élményből született egy évtizeddel később a világirodalom egyik legmaradandóbb háborús regénye, a Búcsú a fegyverektől. A mű hőse, Frederic Henry az olasz hadseregben szolgáló amerikai szanitéchadnagy éppoly önéletrajzii alak, mint a Hemingway-hősök nagy része. A romantikus szerelmi események sorába ágyazott, magával ragadó szerelmi történet ma már a klasszikusok közé tartozik, s a legjelentősebb háborúellenes művek egyike. A rendkívül tömör, érett írásművészettel megalkotott regény cselekménye ugyanis félreérthetetlenül kifejezi azt is, amit az író szavakban nem fogalmazott meg: a kiábrándulást a nagyhangú háborús célokból, a romantikus-heroikus eszményekből, s a vádat a gyilkos, háborúzó társadalom ellen – a béke, a szerelem, az élet nevében