Az 1912-es esztendő egyik hűvös hajnalán – többnapos böjtölés után – végre meglátta a valóságot. Hirtelen megértette a végtelen mindenségben végbemenő folyamatokat. Ekkor eszmélt rá: ő arra hivatott, hogy tanítsa az embereket.

Bicsérdy Béla, a Mester nevét hamarosan megismerte az ország. Sokan „fűevő kecskének” titulálva dühödten kérték tőle számon: „Micsoda beszédek ezek?” Mikor hosszú erdélyi tartózkodás után hajója Budapest partjainál kikötött, zajos, ujjongó vagy éppen átkozódó tömeg fogadta. Záptojások röpködtek felé, de voltak olyanok is, akik azt kiáltozták: „Megjött a megváltó!” Az emberek szerették vagy gyűlölték, közömbös senki nem tudott maradni vele szemben. Illetve mégis: mi, 1945 utániak. Mert írásait, könyveit a háború után elégették, betiltották. Ő maga pedig – sejtvén a rá váró szomorú holnapot – elmenekült az országból. Tanítványai között akadtak azonban, akik a tiltott könyveket elásták, kincsként őrizték, s akik ma is úgy tartják: a megsárgult papirosokon örök törvények vannak leírva.

további képek

nagyítás